„Tornyocskájának” elhagyására szólították fel a holland miniszterelnököt

MH/MTI
2024. augusztus 8. csütörtök. 7:24

A számtalan halasztási kérelem miatt elkeseredett polgármester augusztus 31-ét jelölte ki határidőnek, ameddig el kell hagyni az épületet, ahol monumentális renoválási munkálatok folynak.

A határidő elmulasztása esetén hetente 100 ezer euró (39,85 millió forint) bírságot szabnak ki.

A miniszterelnök júliusban kapta meg a Torentje kulcsait, amelyet tizennégy éven át elődje, a következő NATO-főtitkár, Mark Rutte foglalt el.

Ugyanennyi éve figyelmeztet a polgármesteri hivatal a tűzveszélyre – közölte Jan van Zanen hágai városatya.

A miniszterelnök hivatala szerint az államtitkok miatt nehézségekbe ütközik a számítógépes rendszerek áthelyezése.

„Ugyan már, tizennégy éve! Ha ez annyira fontos, oldják meg a problémát”- mondta a polgármester.

A Binnenhof épületegyüttesben, ahol a parlament székhelye és a kormányfő hivatala található, és amelynek legrégebbi részei a XIII. században épültek, gigantikus munkálatok folynak 90 ezer négyzetméteren, négyezer helyiségben. A munkák legalább 2028-ig tartanak és legalább 2 milliárd euróba kerülnek.

Az épületen kívül egy óriási lépcsőt állítottak fel, ahonnan a kíváncsiskodók gyönyörködhetnek a helyszínben, amelyet évente számos turista keres fel.

A parlament három éve Hága másik negyedében ülésezik, az Államtanács is máshol talált helyet.

Az épületegyüttes egyik sarkában, egy tó partján lévő miniszterelnöki Tornyocska rendíthetetlen tisztviselői azonban a tűzveszély ellenére továbbra is ott dolgoznak, harminc méternyire a Mauritshuis múzeumtól, ahol olyan világhírű festményeket őriznek, mint Vermeer Leány gyöngy fülbevalóval című vászna.

„Osztjuk a munkatársaink fizikai biztonságával kapcsolatos aggodalmakat” – mondta a héten az AFP francia hírügynökségnek a kormányfő hivatala, amely karácsonyig kérte a kiköltözés elhalasztását. Hozzátette, hogy a fizikai biztonságot és nemzetbiztonsággal kapcsolatos titkos állami információk biztonságát egyaránt szavatolni kell. Közölték, hogy különböző intézkedéseket már meghoztak, így a minisztertanács már máshol ülésezik, és a dolgozók egy részét áttelepítették.

A kormány rövidesen választ ad a polgármesteri ultimátumra.

Elolvasom a cikket