A nemzetközi Sportdöntőbírósághoz fordult a kizárt indiai birkózó

MH/ MTI
2024. augusztus 9. péntek. 20:55

Wöller Ákos tanítványa kedden remek birkózással menetelt a fináléba, többek között felülmúlta a súlycsoport címvédőjét és egyik legnagyobb esélyesét, a japán Szuszaki Juit. A folytatásban ukrán és kubai riválisa sem tudta megállítani, ám az elődöntőt követően meggyűlt a baja a fogyasztással. Phogat levágatta a haját, kisebb mezbe préselte magát, egész éjszaka az edzőteremben és a szaunában próbálta rendezni a súlyát, viszont a viadal második napján tíz dekával így is átesett a súlyhatáron, ezért kizárták a versenyből.

A kétszeres világbajnoki bronzérmes, Ázsia Játékok-győztes versenyző szerint jogtalanul zárták ki, szerdán azért nyújtott be fellebbezést a szervezethez, hogy új mérlegelésen vehessen részt, mivel mindenképpen szeretett volna szőnyegre lépni a szerdai döntőben, ám az idő túl rövid volt a meghallgatás megszervezéséhez, így a döntőt nélküle bonyolították le.

A nemzetközi szövetség (UWW) szabályainak értelmében Phogatot az utolsó helyre rangsorolták, legyőzöttei pedig egyet előreléptek. A súlycsoportot végül az amerikai Sarah Hildebrandt nyerte, aki a tokiói játékokon bronzérmes volt.

Phogat most megosztott ezüstérmet követel a kubai Yusneylis Guzmannal, akit az elődöntőben legyőzött, mivel a viadal első napján minden szabálynak megfelelt, ezért azt szeretné, vegyék figyelembe a második mérésig nyújtott teljesítményét.

A CAS bejelentette, hogy pénteken bírói meghallgatást tart az ügyben és még a párizsi játékok vége előtt döntés születhet.

Elolvasom a cikket