A pokol legalsóbb bugyraiban

A pokol maga a mélység. Bár alja nincs, bugyrai viszont vannak. Dobrev Klára Sulyok Tamás köztársasági elnök ellen történt ismételt, és teljesen megalapozatlan támadása azt mutatta be, hogy ő bizony a pokol legalsóbb bugyraiban menetel. Dobrev olyat mert kijelenteni, amiről maga is tudta, hogy hazugság, de a nyilvánosságban jól hangzik, ezért durván fogalmazott. Tudta ugyanis, hogy az ordas hazugságától nem görbülhet a haja szála sem, mert az Európai Parlament mentelmi joga védi őt. Így aztán mondta a magáét, ahogy a csövön kifért. Kijelentette a sajtótájékoztatón, hogy Sulyok Tamás egy köztörvényes bűnöző, a csongrádi földmaffia tagja volt.

Ugye, ez nem semmi. Annak ellenére mondta ezt, hogy tisztában volt vele, egy szava sem igaz. Sőt, erre még sajtótájékoztatót is összehívott, ahol Kálmán Olga szereplésével is növelte a hazugságot, mondván Orbán Viktor nagyon téved, ha azt gondolja, hogy hátra dőlhet, mert egy hetek óta tartó nyomozó munka ért véget. Meghívták a saját sajtójukat, hogy még véletlenül se hangozzék el olyan kérdés, ami a lényeget érinti, hogy amiről éppen beszélnek, az nem ér egy fabatkát sem. Ott volt a Magyar Hang, az RTL Híradó, a Gulyáságyú Média, a hvg.hu.

És akkor Dobrev elkezdte részletezni a nagy semmit. Beszélt egy 103 hektáros földről, amelynek ügyében mindent Sulyok intézett. S hogy fokozza az izgalmakat, a papírokat is bemutatták úgy, hogy senki nevét nem takarták ki, hogy a megtévesztett olvasó képedjen el, milyen ordas nagy disznóság történt itt kérem szépen. Dobrev fel is mutatta a szerződést, hogy emelje a színjátszás színvonalát, s mondta: ezt ügyvédként Sulyok szerkesztette és ő is ellenjegyezte. Dobrev szerint a szerződést megkötő felek tudták, hogy törvényt sértenek, a külföldiek a föld árát stikában egy szénavásárlással ki is fizették, mi több, azt is bebiztosították, hogy ha változik a törvény, a föld akkor is maradjon náluk. Dobrev ezért felszólította Sulyok Tamást, hogy mondjon le köztársasági elnöki pozíciójáról, majd megfenyegette az ügyészséggel.

Innentől jönnek a szánalmas részek.

Az ügyészség ugyanis simán elutasította Dobrev Klára perindítási kérelmét. Kijelentették: Sulyok Tamás földügyei nem ütköztek törvénybe. Pont. Ennél nagyobb égés nem kell. A Fidesz a feljelentését már májusban elutasította, választási kampányfogásnak minősítve, illetve élből elutasítva azt az ellenzéki kezdeményezést, hogy Sulyok Tamást megfosztanák hivatalától.

Szánalmas az is, hogy Magyar György, a baloldalhoz, sőt Gyurcsány Ferenchez is közel álló ügyvéd szintén cáfolta az állítást komolyan vehetőségét. Ha történt volna ugyanis törvénysértés, amit az ügyészség kizárt, akkor a dolog elévült volna. Mint mondta, az ilyen típusú bűncselekmények elévülési ideje azonos a büntetési tétel felső határával, amely jelen esetben maximum 5 év. Magyar igyekezett finoman fogalmazni, mismásolni, hogy ne legyen olyan ciki a dolog, ezért kommentálta úgy, hogy vannak olyan bűncselekmények, amelyek soha nem évülnek el. Ilyenek például az emberiség elleni vagy háborús bűncselekmények és azok, amelyeket életfogytig tartó szabadságvesztéssel is lehet büntetni.

Vegyék úgy, hogy ezt nem is írtam, mert ez a szöveg is arra utal, hogy mentegetné Magyar Dobrevet, de a jogi logika szerint ezt egyszerűen nem lehet megtenni. Egyszerűbb lett volna persze, ha Dobrev eleve megkérdezi az ügyvéd urat, mielőtt a nyilvánosság elé áll, aki nyilván akkor is elmondta volna neki mindezt, elkerülendő a borzalmas felsülést. Csakhogy Dobrev akkor lemaradt volna egy olyan sajtótájékoztatóról, amelyen a nagy nyilvánosság előtt megrágalmazhatta a köztársasági elnököt, egyben félrevezethette a közvéleményt, és hergelhette a balos szavazókat a kormány ellen.

Ők ugyanis leginkább fel se tételezik, hogy az árnyékkormány egykori vezetője ilyen arcátlan hazugsággal mer kiállni a közvélemény elé. Mert ők nem tudják, hogy Dobrevnek a haja szála sem görbülhet meg a mentelmi joga miatt. Klára asszony persze tudta, nyilván ezért merte megcsinálni.

Megpróbált egy újabb szöget verni a kormány koporsójába, de ezúttal is a sajátjába sikerült. Földügyben is megerősítve, hogy erkölcsmentes ember és a pokol legalsóbb bugyraiban menetel.

A szerző újságíró

Elolvasom a cikket