Döntőbe jutott az öttusázó Bőhm Csaba

MH/MTI
2024. augusztus 9. péntek. 15:42
Frissítve: 2024. augusztus 9. 15:48

A június közepén világbajnok, pár héttel korábban a világkupadöntőn is aranyérmes magyar versenyző az A csoportban szerepelt az elődöntőben, ahonnan a 18 fős mezőnyből kilencen kerültek a szombati fináléba.

Bőhm csütörtökön nem tudta hozni korábbi jó teljesítményét, nem jöttek neki a tusok, így az Észak-párizsi Arénában rendezett körvívásban csak 13 győzelmet aratott, miközben 22 ellenfelétől vereséget szenvedett. A kínai vb-n és a május végi, törökországi vk-döntőn is 22 sikeres asszója volt, ami jól érzékelteti, mennyivel nehezebb helyzetbe került most.

A pénteki folytatás már a versailles-i kastély kertjében kialakított csodálatos versenyközpontban következett. Bőhm a 14. helyről kezdett, innen kellett felkapaszkodnia az első kilenc közé.

Az olimpián a világkupadöntőhöz hasonlóan már az elődöntőben is van lovaglás. Ez most hibátlanul sikerült a magyar versenyzőnek, aki aztán a bónuszvívásban is gyűjtött négy pontot két ellenfél legyőzésével. A 200 méteres úszásban, amelyre – tömött lelátók előtt – 25 méteres mobilmedencében került sor, 1:59.50 perccel a második legjobb időt érte el.

A koncentrált és eredményes versenyzés eredményeként a négy lövészettel megszakított 5×600 méteres futásnak már kilencedikként vághatott neki. A kombinált szám az erőssége, de most nem ment minden zökkenőmenetesen: futása rendben volt, de a lövészetben akadtak gondok. Az első még közepesen sikerült, de a másodikban nagyjából kétszer annyi időt töltött a lőállásban, mint általában szokott. Ezúttal egyik sorozata sem volt tökéletes, emiatt végig a kilencedik hely környéként volt, végül a francia Valentin Prades-ot utolérve és lehagyva nyolcadik lett.

A mezőny első felében haladók a végére lelassítottak, Bőhm és Prades mögött viszont nagy volt az űr. A magyar versenyző a közepes lövészettel is a negyedik időt érte el 10:04.64 perccel az utolsó, összetett számban.

A B csoport elődöntőjét, amelyben ott lesz Szép Balázs, 17 órától rendezik.

A döntőre szombaton 17.30-tól kerül sor.

Elolvasom a cikket