Freddie Mercury dúsgazdaggá tette egyetlen barátnőjét

Mary Austin ugyan egészen más volt, mint a Queen extravagáns frontembere, de mégis ő volt az egyik legfontosabb ember az életében. Olyan közel álltak egymáshoz, hogy Freddie Mercury meg is kérte Mary kezét. És ugyan esküvőre nem került sor, a nő a sztár haláláig mellette maradt, és mostanáig ugyanabban a kastélyban élte az életét. Amikor Freddie meghalt, Mary megkapta a hagyatékának felét, majd a szülei halálakor további 25 százalékot. Emellett a Queen Productions bevételének 18,75 százalékát is, vagyis a Queen frontembere gondoskodott arról, hogy egyetlen szerelmének soha ne legyenek anyagi gondjai. „Te lettél volna a feleségem, és úgyis a tiéd lett volna” – indokolta Freddie Mercury a döntését annak idején.

Marynek mára nemhogy nincsenek anyagi gondjai, de hamarosan bekerülhet a 100 leggazdagabb brit nő közé, ugyanis a Queen zenekar élő tagjai új üzletet kötöttek.

A Queen egymilliárd fontért fogja eladni a dalait, ebből pedig Mary is megkapja a részét annak ellenére, hogy a hírek szerint alig tartja a kapcsolatot a zenekar többi tagjával. A jussa 187,5 millió font lesz, ami több mint 83 milliárd forint. Ezzel pedig Mary valószínűleg bekerül Nagy-Britannia 100 leggazdagabb nője közé.

Az év elején ráadásul Mary eladásra kínálta Freddie Mercury házát, a kúria 30 millió fontért került piacra. A sztár még 1985-ben vásárolta meg az ingatlant, állítólag már abban a pillanatban beleszeretett az otthonba, ahogy belépett, és a helyszínen félmillió fontos árajánlatot tett. „A ház minden helyiségéből szeretet és melegség árad. Öröm volt benne élni, és sok szép emléket őrzök itt” – mondta Mary.

1991-ben hunyt el a Queen énekese, a valaha élt egyik legnépszerűbb zenész, Freddie Mercury. A legjobb barátja, egyben egykori barátnője, Mary Austin is a közelben tartózkodott a tragédia idején, ahogy Dave Clarkis, a Dave Clark Five énekese. Ő mondta el, hogyan távozott az élők sorából a legendás énekes.

Elolvasom a cikket