Gazsó: Nagyon jó csapat vagyunk, egymásért csináltuk

Gazsó Alida Dóra kiemelte, a célban jobban örült a másik duó harmadik helyének, mint a sajátjának.

„Taminak egy hisztije van, ez a jobbos oldalszél. Amikor beálltunk a rajtba, mondtam neki, ne félj, megtartalak! Bólintott kettőt és láttam, hogy megnyugodott – elevenítette fel a rajtot. – Annyira emlékszem a pályából, hogy fekete folt van körülöttem, és a Tami hátát látom. Az utolsó ötvenen meg láttam, hogy jönnek a Noncsiék, és mondtam magamban, úristen, menni kell, mert jönnek! Hirtelen beértünk, kérdeztem hányadik, és mondták, hogy ők a harmadikok, akkor esküszöm jobban örültem neki, mint a magaménak. Így négyen nagyon jó csapat vagyunk és ezt egymásért csináltuk, négyen küzdöttünk, és meglett az eredménye!”

Az immár ötszörös olimpiai érmes Csipes Tamara elmondta, reggel nagyon fáradtan ébredt.

„Egyébként ma nagyon pesszimista voltam. Ilyen a verseny, egy érzelmi hullámvasúton van az ember, tegnap örülsz, aztán jön a következő feladat, amire figyelned kell. Reggel felkeltem, és azt éreztem, hogy fáj mindenem. Nyilván hozzá vagyok szokva, hogy fáradt vagyok, csak nehéz mentálisan elviselni, hogy ez egy verseny, és én alapvetően agyalós vagyok” – mesélte. Hozzátette: a célba érést követően viszont azonnal látta, hogy ezüstérmet szereztek.

„Amikor beértünk és körbenéztem, azt mondtam, hűha, ez második hely” – fogalmazott.

Partra szállás után a német és a két magyar páros a stégen várakozott hosszú percekig, majd amikor kiderült a végeredmény, a harmadik helyen a holtverseny, boldogan összeölelkeztek. Pupp Noémi viszont jelezte, ő tudta, hogy harmadikok lettek, amit a többiek nagy nevetéssel fogadtak:

„Én fixen harmadiknak láttam magunkat és mutattam is a többieknek, hogy ez szerintem két érem. Aztán amikor először kiírták, hogy negyedikek lettünk, az nagyon rossz volt. De ha három hónappal ezelőtt ezt valaki nekem leírja, hogy egy érem és egy pontszerző hely, akkor én azt aláírom. De azért így jobb, hogy harmadikok lettünk…” – mondta.

„Nagyon nehezen tudtam elaludni, pedig jobb lett volna, ha megálmodom, hogy harmadikok leszünk, mert akkor nem izgultam volna ennyire. Mindenkinél jobban akartuk!” – fogalmazott Fojt Sára.

Pupp Noémi hozzátette: „A szívünk meg az egymás közötti bizalom az, ami bevitt minket a célba. Ezt, amit a tavalyi világbajnokság óta megcsináltunk, szerintem ember épp ésszel nem biztos, hogy tudja.”

Csipes Tamara, aki a négyes és a páros után szombaton az egyes középfutamában, majd remélhetőleg döntőjében is vízre száll, azt mondta, ez az időrend „azért eléggé kicsinál”.

„Tokióban úgy volt, hogy egy lazább nap, egy döntős nap, egy előfutam, egy döntő, most meg két nap ledaráltunk minden előfutamot és folyamatosan döntő van. Így nagyon hosszúak a napok, hiába csak kétszer szállunk vízre, utána doppingvizsgálat, sajtótájékoztató, le kell menni levezetni, tehát nagyon hosszú. Ez fárasztó pszichésen is, hogy nem tudok rögtön lefeküdni és relaxálni. Meg ilyenkor dolgozik az adrenalin, pörög az ember agya” – mesélte, miként éli meg az hármas terhelést. Megemlítette, ott a fejében az is, hogy a holnapi lesz az utolsó világversenyes indulása, amire a többiek azonnal tréfásan kérlelni kezdték, hogy a négyes miatt nem hagyhatja abba.

„Nincs vége, amíg nincs vége” – jelentette ki Pupp Noémi.

Pupp, Fojt, Csipes és Gazsó csütörtökön bronzérmet szerzett négyesben.

Elolvasom a cikket