Itt a lehetőség a családi gazdaságok fejlesztésére

MH/MTI
2024. augusztus 9. péntek. 21:32

A közlemény szerint Feldman Zsolt kiemelte, a kisebb és a nagyobb üzemek számára is új pályázati felhívások jelennek meg, ebben éppúgy támogatják a nagyobb, komplex beruházásokat, mint a kisebb léptékű fejlesztéseket. A megváltozott fogyasztói igények tükrében kiemelkedő lehetőség ez a kisebb, családi állattartó gazdaságok számára is, hiszen a Közös Agrárpolitika Stratégiai Tervének feltételrendszeréhez igazodva fejlesztéseikhez biztosítékmentes előleg is rendelkezésükre áll. Emellett a kamatköltségekhez is igényelhető támogatás. Nem szükséges építéssel járó beruházást tervezni, a támogatás eszközbeszerzésre is felhasználható – tette hozzá.

Feldman Zsolt hangsúlyozta, a hazai tejtermelés volumene évek óta nő, köszönhető ez a hatékonyságnövelő beruházásoknak és a tenyésztésszervezésnek, a tenyésztő szervezetek kiemelkedő munkájának. Tenyésztésszervezési támogatás jogcímen 2023-ban 1,9 milliárd forintot kaptak az állattartók, ebből a szarvasmarha-ágazat 900 millió forintot. Újdonság a KAP új pályázati rendszerében az a magyar kezdeményezés is, amelynek köszönhetően új jogcímeken is igényelhető állatjóléti támogatás. A húshasznú szarvasmarhatartóktól 2024-ben 1479 kérelem érkezett be erre a jogcímre – húzta alá Feldman Zsolt.

Az Európai Unió Közös Agrárpolitikája szigorította a termelés feltételeit, az új szabályozási rendszerhez való alkalmazkodás kihívásokat teremtett. A termeléshez kötött támogatások kapcsán az államtitkár elmondta, a tavalyi kérelmek alapján az anyatehéntartók 10,3 milliárd forint, a hízott bikát tartók 1,25 milliárd forint, a tejhasznú szarvasmarha tartók pedig 29,1 milliárd forint kifizetésben részesültek.

A Magyartarka kettős hasznosítású fajta, népszerű a hazai állattartók körében. A kisgazdaságoknak kiemelt szerepük van a tejtermékek, sajtok, kistermelői élelmiszerek előállításában. Nekik nagy lehetőség a most megjelenő, kis léptékű, élelmiszer feldolgozást segítő pályázati felhívás – emelte ki Feldman Zsolt. Amíg 2010-ben a magyar lakosság sajtból és túróból 5,5 kilogrammot fogyasztott éves alapon, addig 2020-ban ez az arány már 8,9 kilogrammra emelkedett – mutatják a statisztikák. Feldman Zsolt hozzátette, a támogatások fontos célja az is, hogy ezt a növekvő fogyasztói igényt hogyan tudják a jövőben magyar állatállományból kielégíteni – olvasható az AM közleményében.

Elolvasom a cikket