Két japán és egy bolgár aranyérem birkózásban

MH/ MTI
2024. augusztus 9. péntek. 23:51

Az 57 kilósok éremmérkőzései nyitották az esti programot, melyben a japán Higucsi Rej a három éve Tokióban szerzett ezüstérmét pénteken aranyra váltotta egy nagyon szoros mérkőzésen az amerikai Spencer Richard Lee ellen.

A szabadfogású 86 kilósok között a 2016-os, riói ötkarikás játékok 74 kilós olimpiai bajnoka, ha háromszoros világ- és kétszeres Ázsia-bajnok iráni közönségkedvenc, Hasszan Jazdani Csarati kikapott a jelenleg bolgár, korábban orosz színekben Eb-ezüstérmes Magomed Eldarovitch Ramazanovtól.

A 29 éves iráni már az első összekapaszkodás után fájlalta a jobb vállát, többször ápolni is kellett, így a szokottnál passzívabban birkózott, a szünetig pedig egypontos hátrányba került. A menet vége felé az iráni ismét a karjához kapott, de folytatta a küzdelmet, ugyanakkor a második menetben is látszott, hogy nem bír vele erőt kifejteni. A folytatásban a bolgárt látták passzívabbnak (1-1), majd sikerült levinnie és kétszer bebillentenie Jazdani Csaratit, aki a maradék 25 másodpercben már meg sem próbálta megfordítani a mérkőzést.

Az ötödik versenynapot a női 57 kilósók éremcsatái zárták, melyben az amerikai Helen Maroulis 24 másodperces villámgyőzelmet aratott, ezzel a riói olimpia 53 kilós bajnoka megszerezte második ötkarikás olimpiai bronzérmét. A döntőben megismétlődött a tavalyi, belgrádi vb döntője, amely ismét japán sikert hozott Szakuraj Cugumi révén.

Eredmények, birkózás:
szabadfogású 57 kg, olimpiai bajnok:
————————————
Higucsi Rej (Japán)
2. Spencer Richard Lee (Egyesült Államok)
3. Aman Aman (India) és Gulomjon Abdullajev (Üzbegisztán)
a döntőben:
Higucsi-Lee 4-2

szabadfogású 86 kg, olimpiai bajnok:
————————————
Magomed Eldarovitch Ramazanov (Bulgária)
2. Hasszan Jazdani Csarati (Irán)
3. Aaron Marquel Brooks (Egyesült Államok) és Dauren Kurugliev (Görögország)
a döntőben:
Ramazanov-Jazdani Csarati 7-1

nők, 57 kg, olimpiai bajnok:
—————————-
Szakuraj Cugumi (Japán)
2. Anastasia Nichita (Moldova)
3. Helen Maroulis (Egyesült Államok) és Meng Ling-csö (Kína)
a döntőben:
Cugumi-Nichita 6-0

Elolvasom a cikket