Kovács Richárdot köszöntötték Nyíregyházán

MH/MTI
2024. augusztus 9. péntek. 19:59

A városi stadionban található edzőteremben tartott meglepetés-ünnepségen társai, barátai, ismerősei, valamint az egyesületi szakosztály, illetve a város vezetői vastapssal üdvözölték a 26 éves sportolót. A számára készített hatalmas torta és a pezsgő mellett egy-egy emlékplakettel lepték meg az ötkarikás játékok negyeddöntőjéig jutott bokszolót és edzőjét.

Horváth András, a szakosztály elnöke megköszönte a két sportembernek a klubért és a városért tett erőfeszítéseit. Ulrich Attila alelnök, Nyíregyháza alpolgármestere arról beszélt, hogy a tehetség mindig kamatozik, ha valaki akar és elszánt, és van olyan jó edzője, aki az úton tudja tartani, mert akkor bármi elérhető.

„Remélem, hogy NYVSC színeiben még egy olimpiát azért megérsz, és ismét büszkék lehetünk rád, helyezéstől függetlenül” – fogalmazott az alpolgármester, majd átadta az erre az alkalomra készíttetett, öt karikával dísztett tortát, két bokszkesztyűt és az elismeréseket.

„Nagyon jólesett, ahogy fogadtak, hogy ennyien vártak, tényleg nagyon jólesik az elismerés és a megbecsülés” – mondta a közmédia tudósítóinak a sportoló. Elmondta, néhány nap távlatából már „leülepedtek” az élmények, hiányérzete azonban nincs, mert a világ élmezőnyében próbálta ki magát, és a legjobb ökölvívók között az ötödik, pontszerző helyen végzett. Elárulta, gyermekkori vágya volt olimpián bokszolni és ott jól szerepelni, s ugyan mindkét célját elérte, de szeretett volna éremért a kötelek közé lépni.

Az első, Hardy Garside ellen megnyert meccsről azt mondta, akkor újult ki valószínűleg a korábbi vállsérülése, emiatt a háromszoros világbajnok, olimpiai ezüstérmes francia Sofiane Oumiha elleni negyeddöntőre már fájdalmak között állt ki, de szavai szerint ez nem kifogás a vereségre.

„Egyelőre nem tudom, mi lehet a vállammal, remélhetőleg a jövő hétfőn esedékes orvosi vizsgálat kideríti, mi a gond” – tette hozzá.

A civilben testnevelés és történelem szakos tanárként dolgozó Kovács Richárd távlati terveiről szólva kifejtette, a tanításhoz mindenképp visszatér, ezen túl azonban még nem gondolkodott azon, hogyan folytatja a sportolói karrierjét.

„Szeretnék egy picit pihenni, feltöltődni, majd higgadtan dönteni, de egyelőre nem szeretném abbahagyni az ökölvívást, semmi ilyen nincs bennem” – fogalmazott a sportoló.

Elolvasom a cikket