Lavreysen címvédése a pályakerékpáros sprintereknél

MH/ MTI
2024. augusztus 9. péntek. 22:01

A férfi sprinterek fináléjában az előzetesen legesélyesebbnek tartott két klasszis harcolt meg az aranyért, akik a selejtezőben mindketten világcsúcsot döntöttek: a legutóbbi öt világbajnokságon aranyérmes holland Harrie Lavreysen és a francia fővárosban csapatban bronzérmes ausztrál Matthew Richardson csatázott. A számot fél évtizede uraló címvédő a finálé mindkét futamát meg tudta nyerni, így a tokiói játékok után Párizsból is két arannyal, az egyéni és csapatsprintben elért elsőséggel térhet haza.

A három éve ezüstérmes honfitársa, Jeffrey Hoogland ezúttal a fináléba nem jutott be, így a bronzért csatázott a Tokióban harmadik brit Jack Carlinnal. Az első futamot a szigetországi, a másodikat a holland sprinter nyerte, a harmadik, döntő összecsapást pedig meg kellett ismételni, miután elsőre a lassú tempónál felfelé irányt váltó Carlin nekiment Hoogland kerékpárjának, kis híján felborítva őt. Második nekifutásra a hosszú hajrát nyitó brit bizonyult a gyorsabbnak, így újra bronzérmes lett.

A 120 körös – 30 kilométer hosszú – páros pontversenyben, a madisonban – amelyben a tízkörönként rendezett sprintekben, illetve körelőny kiharcolásával lehet pontokat szerezni – a táv második felében előbb a hollandok, majd az olaszok harcoltak ki körelőnyt. Utóbbiak ráadásul a hajráknál is szorgosan gyűjtögették a pontokat, ezzel érdemelte ki az elsőséget Chiara Consonni és Vittoria Guazzini. A Lisa van Belle, Maike van der Duin holland duó számára a bronzérmet hozta el a körelőny, míg a britek a második helyet szerezték meg, ám ezt némileg csalódottan vették tudomásul, mivel Neah Evans és Elinor Barker vb-címvédőként lett ezüstérmes azt követően, hogy három éve Tokióban még egy másik brit kettős diadalmaskodott.

Pénteken rendezték meg a női sprinterek selejtezőjét is, amelyben a kanadai Kelsey Mitchell 2019 szeptemberében tekert 10.154 másodperces világcsúcsát ketten is megdöntötték: a csütörtökön keirinben aranyérmes új-zélandi Ellesse Andrews 10.108 másodpercre faragta le, majd a csapatban ötkarikás ezüst- és bronzérmes német Lea Sophie Friedrich 10.029-re javította a rekordot. Kettejükön kívül még ketten tudtak Mitchell régi csúcsán belül tekerni a selejtezőben.

Eredmények:
férfi sprint, olimpiai bajnok:
Harrie Lavreysen (Hollandia)
2. Matthew Richardson (Ausztrália)
3. Jack Carlin (Nagy-Britannia)
Döntő:
Lavreysen-Richardson 2-0
A harmadik helyért:
Carlin-Jeffrey Hoogland (Hollandia) 2-1

női madison, olimpiai bajnok:
Chiara Consonni, Vittoria Guazzini (Olaszország) 37 pont
2. Elinor Barker, Neah Evans (Nagy-Britannia) 31
3. Lisa van Belle, Maike van der Duin (Hollandia) 28

Elolvasom a cikket