Szép Balázs is ott lesz a férfi öttusázók döntőjében

MH/MTI
2024. augusztus 9. péntek. 19:23
Frissítve: 2024. augusztus 9. 19:28

Bőhmhöz hasonlóan Szép is „jól hangolt” a nyári játékokra, mert június közepén világbajnoki ezüstérmet nyert csapattársa mögött a kínai Csengcsouban rendezett világbajnokságon.

Az UTE versenyzője a csütörtöki körvívásban 18 ellenfelét győzte le és 17-től kapott ki az Észak-párizsi Arénában. A világbajnokságon 21 sikerrel zárt, de mivel neki nem erőssége ez a szám, a pozitív mérleg jó alapot teremtett számára a folytatáshoz.

Az elődöntőben a B csoport küzdelmeit a 10. helyről kezdte a Versailles-i kastély parkjában kialakított versenyközpontban. A döntőhöz az első kilenc között kellett végeznie.

Az olimpián a világkupadöntőhöz hasonlóan már az elődöntőben is van lovaglás. Szép Balázsnak a lovaspályán egy hibája volt, akadályverésért hét pontot vontak le tőle a kiinduló 300-ból. A bónuszvívásban nem tudott pluszpontot szerezni, a 200 méteres úszásban pedig – amelyre 25 méteres mobilmedencében került sor –, 2:03.81 perccel a 11. időt érte el.

A lövészetekkel megszakított 5×600 méteres futást kilencedikként kezdte, 23 másodperccel a holtversenyben élen álló két dél-koreai riválisa, Dzsun Vungte és Szeo Csangvan után. Nagyjából egyforma sorozatokat produkált, hat-nyolc kísérletből lett meg az öt zöld lámpa, futás közben pedig figyelte, hogyan alakul mögötte a sorrend. Az utolsó lövészetet követően is többször nézett hátra, végül kiengedve a hetedik helyen ért célba. A kombinált számban 10:12.10 perccel a negyedik időt érte el.

A döntőre szombaton 17.30-tól kerül sor. Azt megelőzően rendezik a nők elődöntőjét két csoportban, a magyarok – Gulyás Michelle és Guzi Blanka – a másodikba kerültek és 13.30-kor kezdenek majd.

Elolvasom a cikket