– A Mátrai Művészeti Napok nyitóeseményén tartották a Muzsikál az erdő 2024. évi fotópályázatának ünnepélyes eredményhirdetését Szurdokpüspökiben. A válogatott alkotásokból rendezett fotókiállítás legközelebb szeptember utolsó hétvégéjén látható a Muzsikál az erdő a Körösök völgyében című rendezvényen Gyulán és Nagyváradon. Milyen képanyagból épül fel a kiállítás?
– A Muzsikál az erdő pályázatai kezdettől fogva mindenki számára nyitottak. A hívószó: az erdő, ami a fenntartható életmód alapja, meggyőződésünk ugyanis, hogy a helyi természeti és kulturális értékek védelme hozzájárul az ember testi és lelki egészségéhez. A fotós látásmódon keresztül még inkább megbizonyosodhatunk arról, hogy az ember része a természet nagy rendszerének. A természetfotósok minden évben készülnek, már jó előre várják a Muzsikál az erdő pályázatát, kitűnő képekkel jelentkeztek idén is, de azt azért hiányolom, hogy az ember és a természet kapcsolatáról kevesebb alkotás születik. Nem idealizált képeket várunk, hiszen a valóságnak része a rombolás, egy tarvágás például, ami tönkreteszi az erdőt. Persze minden évben érkeznek családi képek tucatjával – többnyire lelkes nagymamák pályáznak, akik elviszik sétálni az unokát az erdőbe –, az eredményhirdetéskor felhívjuk a figyelmet arra is, hogyan lehet ezt a műfajt profin csinálni.
– Haris László milyen szemmel járja az erdőt?
– Az MMA még köztestület sem volt, sőt a Muzsikál az erdő rendezvénysorozat sem létezett, amikor én már az erdőt jártam. Régi történet ez, 1954-től működő, illegális cserkészcsapattal kezdődött, amelynek tagjaként táboroztam iskoláskoromtól kezdve. 2000 táján ugyanezzel a cserkészcsapattal épp a Mátrában barangoltunk, ott ismerkedtünk meg Szabó Lajos erdésszel. Ő a Muzsikál az erdő lelke – bizonyára az sem véletlen, hogy Szabó Lajos felesége hegedűművész és hegedűtanárnő. A rendezvénysorozatidén már 21. alkalommal, három térségben szerveződik: a fenntartható erdőgazdálkodás volt a téma tavasszal Kecskeméten, a hírös városban, a Mátrai Művészeti Napok keretében kilenc különböző helyszínen lehetett bejárni az erdős vidéket, legközelebb pedig szeptember 27. és 29. között találkozunk az érdeklődőkkel a Körösök völgyében. Szabó Lajos és csapata a helyi értékeket is fölsorakoztatja minden helyszínen, így teszi érdekeltté a településeket már a program tervezésekor. A testi-lelki feltöltődésen túl a környezettudatos életvitel irányába szeretnénk mozdítani az idelátogatókat a természet és a művészet erejével. Fotópályázatunk mellett nagy hagyománya van a Muzsikál az erdő képzőművészeti és gyermekrajzpályázatának, az irodalmi pályázat 2022 óta viseli Jókai Anna Kossuth-nagydíjas írónő, az MMA néhai tagja nevét. Akadémikus társaim és az MMA ösztöndíjasai szintén rendszeresen fellépnek a rendezvényen, idén Petrás Máriával, a Muzsikással és a Misztrál együttessel is találkozhattunk.
– Szabó Lajos főszervező sajtótájékoztatón idézte fel azt az élményét, amikor a rohanó világból, az információáradat nyomásából kiszakadva előtérbe kerülhetnek azok a természeti és művészeti értékek, amelyek a valós élet, a boldog emberi lét alapjai. Amikor fölcsendül a klasszikus zene az erdő közepén, az ember nekitámaszkodik egy fának, és a beszűrődő napsugarak felé fordítja a tekintetét. Ezért a katarzisért, ezért az emelkedett lelkületért csinálják?
– Fölvinni az üstdobot a Galya-tetőre a kétszáz éves bükkfák közé – gondoljunk bele, micsoda szervezést, mennyi előkészületet igényel! Milyen környezeti hatásokkal szembesül egy vonószenekar az erdőben?! A páratartalmat az összes fa hangszer megérzi, s ha a zenésznek nincs olyan szerencséje, hogy árnyékba kerüljön, akkor még a napsütés miatt is újra kell hangolnia a koncerten. De a zenészek mindezt vállalják azért a csodáért, amelyet az erdőben megtapasztalnak. Néha megjelennek olyan hangok, amelyeket bele sem írt Beethoven a muzsikájába, bele-beleszól egy madár a hangversenybe, és ez soha nem disszonáns, inkább természetes. A legjobb hangversenyteremben is előfordul, hogy megreccsen a szék, az erdőben pedig megnyilvánul a természet, és részévé válik a zeneműnek. A jelenlévőket ilyenkor átjárja az együttlét öröme.
– Milyen érzés ezek után visszatérni a hétköznapokba?
– Szívem szerint az elejétől a végéig ott lennék minden programon, de ez általában nem megoldható. Most például a Muzsikál az erdő 2024. évi fotókiállítása után A felejtés csele – Válogatás André Kertész polaroidjaiból című, szeptember 1-jéig látogatható kiállítást nyitottam meg a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban, és dédnagyapa is lettem éppen ebben az időben… Aztán ott vannak a saját munkáim: az 1975.VI.5. REMAKE című tabló egy lassan ötvenéves alkotás újragondolása. Valójában a Covid teremtett alkalmat arra, hogy átdolgozzam a kőbányai Mázsa téren 1975. június 5-én készült, 480 képből álló fotósorozatot. Baráti társaság jött össze aznap a Mázsa téri lakásban, amelynek ablakából a felvételeket készítettem, hárompercenként egyet, éjféltől éjfélig – így jön ki a 480 kép 24 óra alatt. Egy nap vizuális története. Fotózás közben észrevettük a megfigyelőt is, ugyanis vissza-visszatért a térre egy alak, bizonyára ő írta rólunk a jelentést. A fotósorozatból készült tabló a Nemzeti Galériában látható. Eltelt közel ötven év, ami meghozta a digitális technológiát. Amikor a Covid beütött az életünkbe, arra gondoltam, itt az alkalom, hogy továbbgondoljam a művet: az eredeti negatívok felhasználásával, de már új technológiával sokkal precízebb, sokkal alaposabb munkát végeztem. Annyit tudtam, hogy fekete csík lesz az alkotás tetején, alján, hiszen az éjszaka közepén kezdődött és végződött a fotózás. Júniusban a legrövidebb az éjszaka.
– Mi volt az új koncepció?
– Csináltam belőle egy életlen változatot is. Itt már csak a sötétedéseket és világosodásokat látni, vagyis kirajzolódik a minta: annak a napnak a mintázata. Konceptuális műről van szó, semmit nem akartam vele elérni, és még azt sem tudom, mi lesz a végeredménye ennek az alkotói folyamatnak. De izgat. És rengeteg ötletem van a folytatásra!
