Závogyán Magdolna: A magyaroknak irányt kell mutatniuk a világnak

MH/ MTI
2024. augusztus 9. péntek. 14:07

Závogyán Magdolna, a konferencia utolsó napján Vállalkozások szerepe a kulturális értékeink megőrzésében és a hagyományőrzésben címmel tartott előadást, amelyben arról beszélt, nagyon fontos, hogy az emberek hogyan gondolkodnak a kultúráról, arról, hogy „mi is a mi dolgunk a világban mint egyén, mint család, mint közösség vagy mint nemzet”.

A kultúra azon anyagi és szellemi javak összessége, amelyet az emberiség, a magyarság a történelme folyamán felhalmozott – emelte ki, hozzátéve, hogy a magyar kultúra gyönyörű, sokszínű, és „talán ez ad nekünk gyökeret és kapaszkodót ahhoz, hogy túléljük az ilyen vészterhes időszakokat is”.

Závogyán Magdolna kitért arra is, hogy Magyarországnak számos kiválósága van, ez is a magyar kultúra része, ahogyan a néphagyományok, a népszokások is. Ez ad erőt és hitet, és ezért nagyon fontos, hogy a kulturális kormányzat milyen irányba tereli ezt a nemzetet, milyen irányba ad kapaszkodó értékrendet – fogalmazott.

Az értékek megőrzésének támogatása kapcsán beszélt a Csoóri Sándor Alapról, amelynek segítségével ötmilliárd forinttal támogatták a népi kézművességet. Hozzátette, a Csoóri Sándor Alap megalapítása után a Kárpát-medencében megnőtt a hímzők, szövők száma, fellendült a hagyományőrző-népművészeti élet.

Szavai szerint ezek voltak az első lépések, és már látható, hogy a keresleti oldalon is igény támadt a minőségi kultúrára. Innentől kezdve van jelentősége azoknak a vállalkozásoknak, amelyek mindezt misszióként élik meg, és nemcsak a profitot látják ebben, hanem a küldetést is – tette hozzá.

Kiemelte: Magyarország élen jár a népi kultúra megőrzésében, a hagyományok ápolásában, az ezzel kapcsolatos vállalkozások megjelenésében és összekapcsolásában és a kreatíviparban is.

A Csángó Fesztivál részeként megszervezett konferencia szerdán kezdődött a Déryné Rendezvényházban. Az eseményen többek mellett részt vett Pócs János, a térség fideszes országgyűlési képviselője és Berkó Attila, Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei főispán.

Elolvasom a cikket