Magyar Tenisz Szövetség: A szülő, mint edző

A sportban meghatározó a szerepe a szülőnek gyermeke pályafutásában. A sportágválasztástól a csúcsig nagyon hosszú az út. A leggyakrabban a teniszben van arra példa, hogy egy apából vagy anyából edző is lesz. Ráadásul teniszes múlt nélkül, önképzéssel – írta a Magyar Tenisz Szövetség.

A bejegyzében kiemelték: Az igazi kérdés, hogy meddig egészséges egy ilyen bonyolult, kettős kapcsolat. Az egyszerű válasz, amíg sikeres, de ennél sokkal összetettebbek ezek a történetek. Hosszan lehetne írni a különböző eseteket a tenisz történetéből, kimutatva a hasonlóságokat, levonva okos tanulságokat.

Borzasztó nehéz az ilyen kapcsolatokba kívülről beleszólni, ítélkezni, akár jobbító szándékkal tanácsot adni. Az erős érzelmi, lelki kötődés felülír minden racionalitást. Mindez és sok minden más is (csak nem akarom hosszan boncolgatni a témát) eszünkbe juthat Stefanos Tsitsipas X-en megjelent bejegyzése kapcsán. A Grand Slam-döntős, a világranglistán egykor 3., még mindig csak 25 éves görög sztár szakított az édesapjával, mint edzőjével – magyarázták a bejegyzésben.

Hozzátették: Tsitsipas üzenete előtt annyit még, hogy a profi teniszben a játékos a főnök, ő alkalmazza az edzőt és elvileg övé minden végső döntés. De, működhet-e ez így egy apa-fiú vagy akár anya-fiú kapcsolatban.

“Nehéz szívvel tájékoztatom Önöket, hogy az édesapámmal való edzői együttműködésem véget ért. Inkább megtartom apámat apai szerepében, és csakis apaként.

A filozófia azt tanítja, hogy a bölcsesség a korlátaink megértésén és a hibáink felismerésén keresztül jön. Az én esetemben rájöttem, hogy hibáztam, amikor úgy beszéltem az apámmal, ahogyan beszéltem. A tenisz nem csak egy mérkőzés, egy ütés vagy néhány másodperces teljesítmény. Ez egy hosszú utazás, tele érzelmekkel, nyomással és elvárásokkal. Abban a csalódás pillanatában sok hiba és tévedés volt az edzőm és apám részéről. Introvertált emberként hajlamos vagyok az érzelmeimet magamban tartani és addig halmozni, amíg el nem érem a robbanáspontot. Türelmesnek tartom magam, ezért az, hogy így reagáltam, sokkolt.

A viselkedésem a pályán elfogadhatatlan volt, és csalódottnak érzem magam, hogy olyan pontra jutottam, amely megmutatta önmagam sötétebb oldalát. Amikor úgy érzem, hogy nem tisztelnek, elítélnek vagy érzelmileg támadnak, hajlamos vagyok elveszíteni a kontrollt a számon, ami ellentétes az emberi értékeimmel. Elvesztettem a kontrollt, és nem láttam tisztán magam előtt.

Édesapám az elmúlt években igyekezett nevelni, helyes útra nevelni, és tudást és bölcsességet adni nekem a pályán és azon kívül is. Köszönöm neki ezt. Köszönöm neki az áldozatokat, a fájdalmat és a szenvedést, amit elszenvedett, hogy ez az erőfeszítés sikerüljön. Mostantól kezdve az ő szerepe az apai szerepének határain belül marad, és csakis az.

Apám továbbra is velem fog utazni, és ott lesz, hogy támogasson és segítsen a pályán kívül, ahogyan azt mindig is szerettem volna.

Évek óta bízom édesapámra az edzői szerepet, és sikeresnek tartom a partnerségünket. Még nem tudom, ki veszi át a helyét, és még nem vagyok abban a helyzetben, hogy döntsek.

Azt viszont tudom, hogy itt az ideje, hogy ezt a fejezetet és ezt a szakaszt lezárjuk, és megpróbáljunk egy újat írni.

Ebben mindketten egyetértettünk, és remélhetőleg először az emberi oldalunkra tudunk koncentrálni, aztán jöhet a többi.

A hibáim elfogadása és az, hogy megpróbálom kijavítani az utamat, része a sportolói utamnak, és biztosíthatom, hogy továbbra is keményen fogok dolgozni azért, hogy fejlődjek, a pályán és azon kívül is. Remélem, hogy ez a tapasztalat tanulságul szolgál számomra, és mindenki számára, aki küzd, hogy megtalálja a helyes egyensúlyt az életében.”

Elolvasom a cikket