Még nem döntött a jövőjéről Kopasz Bálint

MH/ MTI
2024. augusztus 10. szombat. 18:14

„Úgy érzem, nagyon jó pályát sikerült felállítanom annak ellenére, hogy az utolsó 200 méterem nem volt olyan dinamikus, mint szokott lenni – kezdte értékelését Kopasz a vegyes zónában. – Egy picit az erőszint lehetett volna nagyobb a végén, de az állóképességemet jónak értékelem. Mind amit nyújtottam az előző napokban, meg a kiegészítő futások is jól mentek. Nagyon pozitív hangulatban érkeztem ma a pályára, mind az időjárás, mind a körülmények kedvezőek voltak, hogy menjek egy jó formát és ez megtörtént. Varga Ádámmal sok sikert kívántunk egymásnak a futam előtt, gyanítottam, hogy mindketten dobogóra tudunk majd állni. Nagyon gratulálok neki az ezüstéremhez, még boldogabb lettem volna, ha első és második helyet össze tudjuk hozni. De Josef Dostal formája egy kicsit meglepett engem is, régen láttunk már versenyezni.”
Kopasz kiemelte, egy ilyen mezőnyben, amelyben ott volt minden nagy K-1 1000 méteres versenyző, nagyon nehéz nyerni.
„Ez továbbra is a királyi szám, sajnos csak ez az egy egyéni kajakszám van az olimpián. Így mindig nagy öröm ebben a számban felállni a dobogóra. – tette hozzá.
Az algyői kajakos elmondta, rendkívül elfáradt a versenyen:
Ádámot érzékeltem az utolsó 250-nél, hogy ő is megindította a hajót, meg én is, csak ő dinamikusabb volt és nagyobb erőket tudott leadni, megelőzött, én már nem tudtam vele lépést tartani. Az utolsó száz méteren már Dostalt is érzékeltem. De nyugodt voltam, amikor befutottam, mert ilyen fáradtnak már régen éreztem magamat, az egész testem elkötött, vagyis besavasodott. Mintha ólmot kötöttek volna a lábamra és a felső testemre.”
A lebonyolításról úgy vélekedett, jobb lett volna, ha először az egyest rendezik meg, és utána a párost:
Ha párosban bejutottunk a döbtőbe, akkor még jobban elfáradtam volna, és lehet, hogy nem is lett volna meg a harmadik hely. Az utolsó 200 lehetett volna erősebb. Jól osztottam be a távot, nem csináltam volna másképp. Egy ilyen mezőnyben menni kell bátran. Nem voltam olyan jó formában, mint a világkupán vagy a válogatón.”
Elárulta, édesanyja, egyben edzője – Demeter Irén – gratulált neki és őszinte boldogságot látott rajta: „Ő is ugyanolyan jól tudja, mint mi versenyzők, hogy ha valaki fel tud állni a dobogóra, az nem kis dolog.” – mondta.
A jövőjével kapcsolatban Kopasz Bálint úgy fogalmazott: ki fog derülni, hogy ezek után van-e kedve folytatni.
„Maximalista vagyok, mindig az aranyért megyek, de lehet, ez most fog egy löketet adni, hogy győztesként fejezzem majd be a karrieremet. A tokiói olimpia után kérdezték tőlem, mit lehet még elérni, mi a cél, és azt mondtam, hogy 3 perc 20 másodperc alá menni. Ez ki fog derülni pár hét múlva, hogy megyek tovább vagy vesztesként fogom befejezni…” – nyilatkozta az olimpiai arany és bronzérmes kajakos,

Elolvasom a cikket