Muszukajev a háromszoros Ázsia-bajnokkal meccsel ma este az elődöntőben

Háromszoros világbajnokot, azeri Haji Aliyevet 10-3-as pontozással mosott le Muszukajev Iszmail a 65 kilós szabadfogásúak között a párizsi olimpia negyeddöntőjében, s ezzel bejutott az elődöntőbe, így mindenféleképp éremért birkózik.

Bírói figyelmeztetésekkel kezdődött a csata, kevesebb összekapaszkodással, mint Muszukajev legutóbbi mérkőzésén. Passzivitási ponttal Aliyev jutott előnyhöz. Ám Muszukajev, mint az olimpia birkózóversenyének első körében Akmataliev ellen, bedobta a Muszukajev-varázslatot. Bámulatosan gyors akcióval átvette az irányítást, kiemelte és tusveszélyes helyzetbe juttatta Aliyevet, aki talán intim helyre nyúlhatott, mert Muszukajev szinte bedühödött. Ellenfele a sportszerűtlenségéért is kapott két pontot, de a magyar így is 7:1-es előnybe került. A vége 10-3 lett a magyar javára. A nyolcaddöntőben kirgiz ellenfelét technikai tussal 11-0-ra verte.

Az elődöntőben Muszukajev egyik legnagyobb riválisával, a világbajnok és háromszoros Ázsia-bajnok iráni Rahman Amuzadhalilivel méri össze a tudását. Egymás elleni mérlegük egy-egy, a 2022-es világbajnokságon az iráni nyert, a tavalyi vb-n a mi klasszisunk.

Elolvasom a cikket