Távol voltak öttusázóink a dobogótól Párizsban

Majdnem ötven éve tudósítok öttusa versenyekről, de ilyen csodálatos helyszínen, s ennyi néző előtt még nem rendeztek ebben az összetett sportágban világversenyt, mint ezúttal a Versailles-i kastély parkjában. A hangulat pedig a felejthetetlen 1999-es margitszigeti világbajnokságot idézte.

Sajnos öttusázóink az úgynevezett körvívásban – amelyben mindenki vív minden ellenfelével – gyengén szerepeltek, a világbajnok Bőhm Csaba csak 13 ellenfelét győzte le. Ezért a 18. helyen állva az elsőként kezdte meg a lovaglást. Az első tusában Galant nevű lova a hetedik és az utolsó, tizedik akadályt verte, így 14 pont levonással 286 pontot kapott.

A világbajnoki ezüstérmes Szép Balázs a 12. helyről kezdte a döntőt. Az UTE versenyző hibátlanul lovagolva 300 pontot szerzett.

A lovaglás legnagyobb vesztese az egyik esélyes, az egyiptomi Saban Mohanad lett, aki az utolsó akadály előtt leesett a lováról, azért kizárták. Az ő esete is bizonyította, hogy milyen bizonytalan tusa a lovaglás, amelyben utoljára versenyeznek az olimpián.

A bónuszvívásban öttusázóink nem szereztek érmet, így Szép a hetedik, Bőhm a 17. helyen állt összetettben az úszás előtt. Két tusa után az egyiptomi Ahmed Elgendi állt az élen.

A 200 méteres gyorsúszás első futamban rajtoló Bőhm kiváló, két percen belüli idővel ért célba (1:58.94), s ezzel harmadik lett ebben a tusában.

Szép Balázsnak viszont nem sikerült ez a tusa, 2:05.83 perces eredményével csak a 15. lett, s visszaesett a 9. helyre a befejező tusa előtt.

Az öt lövészettel nehezített 3 kilométeres futásban Szép hátránya 43, Bőhm Csabáé 68 másodperc volt az élen álló Ahmed Elgendi előtt.

Sajnos a bravúr elmardat, Szép közepes lövészet miatt egy hellyel visszesve tizedikként ért célba, Bőhm viszont javított, a 13. lett. Győzött az egyiptom Elgengí a japán Sato előtt.

Elolvasom a cikket