Az ókori Egyiptom és Alsó-Núbia határán, a Nílus egyik szigetén álló vallási központ több mint 600 éven át szolgált fontos referenciapontként, különösen Ízisz és Ozirisz tiszteletében.
Ezt a bizonyos feliratot azonban egy Nesmeterakhem, avagy Esmet-Akhom nevű pap készítette, közvetlenül az alsó-núbiai eredetű napisten, Mandulisz emberfejű sólyomalakja mellett. Ugyanazzal a tartalommal egyúttal egy démotikus írással alkotott szöveg is feltűnik, amelyik a hieroglif írással párhuzamosan fejlődő, elsősorban a papok által kézírásra alkalmazott hieratikus írás „népi” és „üzleti” változata volt.
Krisztus után 394-ben a hieroglifák gyakorlatilag már kihaltak, egyedül az egyre apadó egyiptomi papság körében voltak használatban. Az, hogy Philaiban tűntek fel, abból a szempontból lényeges, hogy az már kívül esett az Egyiptomot meghódító Római Birodalom területén, amelyben a kereszténység egyre dominánsabb hitté vált.
I. Theodosius római császár (379–395), aki társuralkodóival együtt 380-ban államvallássá tette a nikaiai–konstantinápolyi hitvallás szerinti a kereszténységet, és éppen 394-ben lett a birodalom utolsó egyeduralkodója, feltételezések szerint elrendelte az egyiptomi pogány templomok bezárását, ám Philai templomszigete már kívül esett a felségterületén.
