Ferencz Orsolya: jövőre 32 millió euróval járul hozzá Magyarország az ESA programjaihoz

MH/ MTI
2024. augusztus 11. vasárnap. 13:31
Frissítve: 2024. augusztus 11. 13:32

Ferencz Orsolya a diákok részvételével zajlott bajai rakéta- és űreszközépítő tábor zárónapján kiemelte, a magyar űrkutatás az elmúlt hat évben – amióta a Külgazdasági és Külügyminisztérium koordinálja -, „rakétasebességgel kezdett emelkedni”. Ennek egyik jele, hogy már a tizenéves korosztály is egyre több lehetőséget kap arra, hogy önállóan építhessen rakétákat – tette hozzá-

Elmondta, országszerte tovább építik a CanSat laboratóriumok hálózatát, amely a diákoknak az ESA űripart népszerűsítő CanSat elnevezésű versenyére való felkészülését segíti. A cél az, hogy az érdeklődő 12-18 éves korosztály lehetőséghez jusson a rakéta- és műholdépítésben – fűzte hozzá.

Megemlítette, hogy a Hungarian to Orbit (Hunor) magyar űrhajósprogram keretében kiválasztott két magyar jelölt, Kapu Tibor űrhajós és Kerényi Tibor tartalékos űrhajós megkezdte felkészülését Houstonban az Axiom Space 4-es küldetésre.

Megjegyezte, hogy a Boeing Starliner űrhajó műszaki problémája miatt két amerikai űrhajós visszatérése a nemzetközi űrállomásról bizonytalan, elképzelhető, hogy csak 2025-ben térnek vissza. A magyar programot hozzá kell igazítani a változó körülményekhez – mondta.

A Bajai Tudományos Ismeretterjesztő Egyesület negyedik alkalommal rendezett rakétépítő táborához idén a CanSat verseny legjobb magyar diákjai is csatlakoztak, akik műholdfejlesztéssel foglalkoztak.

Detre Örs Hunor fizikus, a CanSatLab alapítója és a program vezetője elmondta, a CanSat egy valós műhold kisméretű szimulációja, amely rendelkezik tápegységgel, szenzorokkal, kommunikációs rendszerrel, az űreszközt a diákoknak kellett megépíteni.

A kutató beszámolt arról is, hogy a diákok részt vesznek egy, a BME vezetésével, az NMHH támogatásával készülő kutató műhold fejlesztésében, amelyet 2025. decemberben terveznek indítani. A műholdban a diákok öt modult fejleszthetnek ki. A bajai felkészülésben űrkutatók, mérnökök segítettek, külföldi szakemberek online adtak tanácsokat a modulok fejlesztéshez – tette hozzá.

Pausch Róbert, a bajai TIE elnöke elmondta, a rakétaépítésben 17 diák vett részt, a vasárnapi táborzáró nyílt napon tartott bemutatón 300-400 méter magasra lőtték ki a kartonból és fából épített eszközöket.

Elolvasom a cikket