Fényképezés közben folyóba esett, és megfulladt egy 13 éves magyar fiú Norvégiában

MH/ MTI
2024. augusztus 13. kedd. 19:58

A tudósítás szerint a fiú – aki egy családi kiránduláson vett részt – a fotó készítése közben megcsúszott a folyó melletti sziklán, majd egyensúlyát vesztve a mélybe zuhant. A folyó magával sodorta, majd a teste nem sokkal távolabb egy szikla alá szorult.

A területileg illetékes megyei rendőrfőnök a portálnak elmondta, hogy a folyó erős sodrása miatt, és azért, mert törzse és egyik lába a szikla alá szorult, csak két óra elteltével sikerült felszínre hoznia a szerencsétlenül járt gyermeket egy hegyimentőcsapatnak.

A fiút sem a helyszínen, sem a legközelebbi – haukelandi – kórházban nem tudták újraéleszteni. A szerencsétlenség körülményeinek vizsgálata folyamatban van.

Három szemtanúja lehetett a tragédiának, de még nem tudni, hogy rögzítették-e az eseményeket mobiltelefonjukon. A szülőket sem tudták még kihallgatni, mert sokkot kaptak és a történtek óta kórházban vannak.

Elolvasom a cikket