Megfékezték az Athén mellett pusztító hatalmas tűzvészt

MH/ MTI
2024. augusztus 14. szerda. 17:09

Annak ellenére, hogy a legtöbb területen már sikerült megfékezni a lángokat, a hatóságok csütörtökig még fokozott készültségben maradnak.

A tűzoltóság szóvivője az AFP hírügynökségnek elmondta, hogy 530 tűzoltó 145 járművel még mindig a helyszínen tartózkodik. A tűzvész miatt az Európai Unió polgári védelmi mechanizmusát már aktiválták, 300 tűzoltó, helikopterek, tűzoltóautók és tartálykocsik érkeztek Görögországba Franciaországból, Olaszországból, Csehországból, Romániából, Szerbiából és Törökországból, de egyelőre nem vezényelték ki őket a terepre az Athén körüli régióban, Attikában.

A vasárnap keletkezett tüzet egy meghibásodott villanyvezeték okozhatta – írta a Kathimerini című görög napilap a nyomozás eddigi eredményére hivatkozva. Terjedésének gyorsaságát hitetlenkedve fogadta a lakosság. „Olyan volt, mint egy atombomba” – mondta a napilapnak az egyik helyi lakos.

A héten Athéntól északkeletre több mint száz négyzetkilométernyi terület perzselődött fel – közölte a tűz megfékezését követően a Kopernikusz európai éghajlatváltozás-figyelő szolgálat.

A görög katasztrófavédelem alátámasztotta ezt az adatot, de azt egyelőre nem tudják, hány ember veszítette el otthonát, vállalkozását vagy gazdaságát. Többtucatnyi települést, amelyek lakóit már korábban biztonságba helyezték, most hamu borít. Szerdán elkezdődött a kárfelmérés ezeken a településeken, és a lakók visszatérhettek oda. A belügyminisztérium kedden 4,7 millió eurónyi kártérítés szétosztásáról döntött az érintett nyolc településen.

Vaszílisz Kikíliasz, az éghajlati válság és polgári védelem minisztere a közösségi médiában válaszolt a tűzoltók kiérkezési idejét bírálóknak egy olyan videófelvétellel, amelyen az első riasztás után négy perccel egy tűzoltó helikopter érkezik a helyszínre.

A tűzvész miatt Kiriákosz Micotákisz miniszterelnök vasárnap szabadságát megszakítva visszatért Athénba. A kedd esti rendkívüli kormányülésen kiemelte: „Minden évben próbálunk jobban felkészülni, de a körülmények sajnos egyre nehezebbé válnak” – jelentette ki.

Ellenzéki politikusok szerint a létszámban, felszerelésben és az összehangolt munkában megmutatkozó hiányosságok a megelőzés mellett a tűzoltásra is hatással voltak. Kedd este mintegy kétszáz ember gyűlt össze a görög parlament épülete előtti tiltakozásra, és „bűncselekmény elkövetésével” vádolták a kormányt.

Elolvasom a cikket