Nyolc meglepő élelmiszer, amelynek a hűtőben a helye

1. Avokádó

A gyümölcsöt megéri a hűtőszekrényedben tartani, mert a hideg segít megakadályozni, hogy pár nap alatt túlérett legyen.

2. Érett banán

Ha beteszünk egy érett banánt a hűtőbe, ugyanúgy meg fog barnulni, mintha a konyhapulton tárolnánk, viszont az ízén egyáltalán nem fogjuk érezni a változást.

3. Fűszernövények

Ha szeretnénk, hogy a vágott fűszernövények – például a koriander, a kapor vagy a petrezselyem – a lehető leghosszabb ideig frissek maradjanak, akkor mossuk meg őket, állítsuk 2,5 centinyi vízbe, és tegyük be őket a hűtőszekrénybe.

4. Szójaszósz

Ha nem tervezzük elfogyasztani a szójaszószt egy-két hónapon belül, akkor a konyhaszekrény helyett inkább a hűtőbe tegyük! Ennyi idő után veszíteni kezd a frissességéből, és az íze is megváltozik – ha azonban a frigóban tartjuk, ettől nem kell tartanunk.

5. Juharszirup

Nincs benne tartósítószer, ezért szobahőmérsékleten tárolva hamar penészes lehet, ezért érdemes inkább a hűtőben tartani.

6. Ketchup

A ketchupot nem kell feltétlenül a hűtőben tárolni, azonban ha hónapokkal később is szeretnénk belőle fogyasztani, felbontás után mindenképp a frigóban a helye.

7. Citrom, narancs és lime

Bár nem feltétlenül szükséges őket lehűteni, a hűtőben négyszer hosszabb ideig elállnak, mint a konyhapulton lévő gyümölcstálban.

8. Diófélék

A dióféléket szobahőmérsékleten legfeljebb négy hónapig tudjuk tárolni, de a hűtőszekrényben akár egy évig is elállnak. A fagyasztóban pedig még tovább.

Elolvasom a cikket

hirlistazo.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.