Pascal Jansen: Megmutattuk, hogy tudunk jól játszani

MH/ MTI
2024. augusztus 14. szerda. 6:28

„Láthattuk, hogy tudunk jól játszani, ugyanis ahogy idegenben, úgy ezúttal is jobbak voltunk az ellenfélnél az első félidőben. Megmutattuk magunkat, hogy gyorsan tanulunk, de a BL brutális tud lenni, mert a legkisebb hiba is megbosszulja magát” – mondta a meccs utáni sajtótájékoztatón a nyáron kinevezett holland tréner, aki játékosai közül a kapus Dibusz Dénest emelte ki, mert az első félidő végén fontos védései voltak, ugyanakkor szintén döntőnek nevezte a dánok hálóőrének bravúrját a második félidő elején, mivel azt hitte, Rommens lövése gól lesz.

Jansen kiemelte, hogy a kiesés okát elsősorban a helyzetkihasználásban látja. Szerinte elég lehetőséget teremtett a csapata ahhoz, hogy továbbjusson, csak azokat nem váltotta gólra. Ezt nem az Európa-bajnokságon összeszedett arcsérülése miatt nem játszó Varga Barnabás hiányával magyarázta, mert bár remek személyiséggel rendelkező kiváló csatárnak tartja, nem a múltba kíván tekinteni, hanem a jövőbe, ezért alig várja a felépülését.

„Nem voltam részese annak a párharcnak, így számomra nem érdekes, hogy visszanézzek a múltba, inkább a jövőbe tekintek. De most nehéz is erről beszélni, mert épp elég nagy arcul csapás, hogy kiestünk a BL-ből” – reagált arra a felvetésre Jansen, hogy a Ferencváros következő ellenfele az Európa-ligában akár az a Klaksvík is lehet, amely tavaly nagy meglepetésre már a BL első selejtezőkörében elbúcsúztatta a zöld-fehéreket.

Az FTC a párharc veszteseként átkerül az Európa-liga selejtezőjének utolsó fordulójába, ahol a feröeri Klaksvík és a bosnyák Borac Banja Luka továbbjutójával küzdhet meg, legrosszabb esetben pedig a Konferencia-liga főtábláján szerepelhet. Az első meccset a szigetországiak nyerték 2-1-re.

Elolvasom a cikket