Az idős szegedi néni ismét drogdílernek állt

MH/ MTI
2024. augusztus 15. csütörtök. 13:11

A rendőrségre 2023-ban érkezett először bejelentés arról, hogy Szegeden, a Kolozsvári téren pszichoaktív szereket árulnak. A nyomozók azonnal adatgyűjtésbe kezdtek, majd nem sokkal később a terjesztéssel gyanúsított idős helybéli asszony már a bíróság előtt állt.

Márciusban azonban újabb információk érkeztek a hatóságokhoz: az asszony nem hagyott fel a drog terjesztésével, ezért a nyomozók szerdán újra elfogták, és előállították. Az akció során a lakásában talált kábítószergyanús anyagot lefoglalták.

Az idős nő ellen új pszichoaktív anyaggal való visszaélés gyanúja miatt indult eljárás.

A közelben lakók elmondása szerint a törékeny, apró, 63 éves asszonyt mikrobusszal érkező, arcukat csuklyával eltakaró, mellényt viselő rendőrök fogták el.

Elolvasom a cikket