Komoly vádakkal néz szembe a saját családját kiirtó férfi

MH/ MTI
2024. augusztus 15. csütörtök. 11:01

A vádirat szerint az egyik Pest vármegyei településen lakó férfi és felesége között régebb óta megromlott a viszony, ennek ellenére együtt éltek, 2020-ban lányuk született.

2023. június 30-án a vádlott előbb ért haza, de nem találta ott a feleségét és kislányukat. Ekkor megpróbálta felhívni az asszonyt, de nem érte el. Az este folyamán hazaért a feleség a gyerekkel, majd elmentek zuhanyozni. Miután a nő végzett, kijött a fürdőből, míg kislányuk odabent maradt.

A még törölközőben lévő feleség és a vádlott között szóváltás alakult ki, majd a feldühödött férfi bántalmazni kezdte a nőt. Egy vascsővel legalább 120 alkalommal lesújtva halálra verte feleségét.

A vádlott ezután bement a fürdőbe és a kezével elzárta a kislány száj- és orrnyílását, így fojtva meg a gyermeket – ismertette a főügyészség.

A gyilkosságokat követően a férfi autóba ült, alkoholt és cigarettát vásárolt, majd visszatérve a házba leittasodott. Másnap délután – miután sikertelenül próbálkozott öngyilkossággal – bejelentette tettét a segélyhívón.

A Pest Vármegyei Főügyészség több ember sérelmére, részben különös kegyetlenséggel, részben tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés miatt emelt vádat a férfi ellen – olvasható a közleményben.

Elolvasom a cikket