Tisztelgés Cseh Tamás emléke előtt

MH/MTI
2024. augusztus 15. csütörtök. 16:52

Cseh Tamás emléke előtt tisztelegve rendezik meg tizedik alkalommal az Énekmondó emlékezete elnevezésű, zenés, kulturális családi programot Bakonybélben szombaton – közölték a szervezők az MTI-vel.

A közlemény szerint a Cseh Tamás által egykor életre hívott, indián hagyományokat követő közösség értékeit jelenítik meg az egész napos program során. Lesz lovasbemutató, indián meséket és játékokat ismertető könyvtárkuckót állítanak fel, valamint koncertek és színházi előadások is várják az érdeklődőket.

Délelőtt a Salföldi Kopjások hagyományőrző lovasbemutatója és a környezetvédelem jegyében zajló kézműves foglalkozások várják a családokat. Délután a MárkusZínház tart bábelőadást Mátyás király szárnyai címmel. A régizenei hagyományt idézi meg a Musica Historica Együttes, majd Regős Mátyás és Vértesi Ferenc előadásában a Fedon-dalok mutatják be a Cseh Tamás-i hagyomány jelenlétét a kortárs zenében, végül Cseh Tamás és Csengey Dénes egyetlen közös lemezének, a Mélyrepülésnek a megszületését jeleníti meg Tóth András színművész monodrámája négy zenésztársának kíséretével.

Este a tábor múltját felelevenítő, Mozgó árnyékok és hangok a bakonyi indián első harminc évéből című filmet vetítik, ezt követően a tábortűz mellett Mülhauser Martina énekel.

A programok ingyenesen látogathatók.

Elolvasom a cikket