Az ókori görög és római világban a beteg emberek a gyógyulás reményében elzarándokoltak az orvos, Aszklépiosz tiszteletére szentelt, különleges szentélyekhez, az úgynevezett asklepiumokhoz.
Az első asklepiumok már Kr. e. 500-ban megjelentek az ókori Görögországban. A következő évszázadok során több száz ilyen szentély kezdett működni szerte az ókori Görögországban és az Ibériai-félszigeten. A zarándokok a legkülönbözőbb problémákra, többek között fejfájásra, vakságra és terhességi komplikációkra kerestek kezelést az asklepiumokban.
Az általuk kapott kezelésekben keveredett a spiritualitás és az orvostudomány – és ma már talán több mint egy kicsit szokatlannak tűnhetnek. De minden zarándok kezelésének központi része az volt, hogy a szent helyen aludtak abban a reményben, hogy Aszklépioszról álmodnak, akiről a zarándokok úgy hitték, hogy meg tudja gyógyítani őket, vagy legalábbis tanácsot tud adni nekik, hogyan kezeljék a betegségüket.
Az egyik leghíresebb asklepiumos zarándok Aelius Ariszteidész, egy görög szónok a Kr. u. 2. századból. Amikor túl beteg lett ahhoz, hogy beszédeket tartson, Ariszteidész a pergamoni Asklepieionba utazott.
„Arról beszél, hogy úgy érezte, hogy mindjárt kihullanak a fogai, hogy mindjárt kijönnek a belei” – mondja Alexia Petsalis-Diomidis, a St. Andrews-i Egyetem klasszika-filológia tanára és a Truly Beyond Wonders és az Aelius Aristides and the Cult of Asklepios című könyvek szerzője. „Gyakran mondja, hogy nem kap levegőt.”
Mint a betegségekről szóló sok történelmi beszámoló esetében, a modern tudósok számára nem igazán lehetséges diagnosztizálni, hogy mitől szenvedett Ariszteidész. Azt azonban tudjuk, hogy két évig – ami szokatlanul hosszú idő – Pergamonban tartózkodott, és többféle kezelésben részesült, amelyek közül néhány az álmainak értelmezésén alapult.
A szentélyben Ariszteidész egyik álmában mézes beöntést kapott. „Athéné istennő, a bölcsesség istennőjének szobrocskáját látja” – mondja Petsalis-Diomidis. Athéné volt a mézéről híres attikai Athén védőistennője is. Ariszteidész számára az álom jelentése nyilvánvaló volt: „azonnal eszembe jutott” – írta, hogy „attikai mézből beöntést kell végeznem”. (Hát persze!)
Ariszteidész egyéb, álomalapú gyógymódjai közé tartozott a testmozgás, a hideg vízben való fürdés, valamint bizonyos ételek fogyasztása, illetve kerülése. A zarándokok gyógynövényeket vagy gyógyszereket is kaphattak, termálforrásokban fürödhettek, és spirituális jelentőségű rituálékon vehettek részt. Ariszteidész terápiásnak találta, hogy az asklepieionban való tartózkodása alatt beszédeket fogalmazott meg még akkor is, ha túl beteg volt ahhoz, hogy elmondja azokat.
Ma ezt a fajta ellátást „holisztikusnak” nevezhetnénk – mondja Helena C. Maltezou, a görög Nemzeti Közegészségügyi Szervezet kutatási, tanulmányi és dokumentációs igazgatója, az asklepiumokról mint az orvosi turizmus előfutárairól szóló tanulmány társszerzője.
Hihetetlen gyógymódok
Az ókori forrásokban leírt, az asklepiumokban lezajlott események némelyike szembemegy a modern orvosi magyarázatokkal.
Az epidauroszi asklepiumokban ókori feliratok részletezik az ott kapott gyógyulásokat. Ezek között szerepel egy szokatlan történet egy Kleó nevű nőről, aki a felirat szerint öt éven át volt terhes. Miután a szentélyben aludt, Kleo állítólag felébredt, és egy fiút szült, aki képes volt járni és megmosakodni.
Epidauroszban olyan emberekről is találunk feliratokat, akik vakok voltak, vagy valamilyen látáskárosodásban szenvedtek. Álmukban Aszklepiosz gyógyszert öntött a szemükbe, és amikor felébredtek, láttak.
Más feliratok arról számolnak be, hogy a szentélyben kígyók vagy kutyák gyógyították meg az embereket azáltal, hogy megnyalták a beteg testrészüket. Miért kígyók, kérdezhetnénk? Az állatot régóta Aszklépioszhoz kötik, és az ókori istenábrázolásokon egy botot tart, amely körül egy kígyó tekeredik.
Sok más zarándok számolt be olyan álmokról, amelyekben Aszklépiosz műtétet hajtott végre rajtuk. Van azonban némi tudományos vita arról, hogy valóban történt-e műtét ezeken a helyeken. Bár a régészek sebészeti eszközöket fedeztek fel ezekben a szentélyekben, ez azért lehet, mert az orvosok ott szentelték fel eszközeiket – mondja Bronwen L. Wickkiser, a CUNY Hunter College ókori történelem professzora.
Függetlenül attól, hogy valójában mi történt az asklepiumokban, az emberek hittek bennük, és keresték a szolgáltatásaikat, és a gyógyító szentélyek hálózata több száz éven át fennmaradt. Hanyatlásuk talán a kereszténység elterjedésével függött össze; azonban, ahogy Wickkiser rámutat, van egy figyelemre méltó példája annak, hogy a hatásuk tovább folytatódott.
