Jakab István: A kárpátaljai gazdák azt üzenik, a mostani nehéz helyzetben is élnek, élni akarnak

MH/MTI
2024. augusztus 17. szombat. 18:37

Fontos üzenete van az anyaországi és a Kárpát-medencében jobb helyzetben élő magyarság számára annak, hogy a háború minden nehézsége ellenére a kárpátaljai magyar gazdák idén is több mint száz tonna búzát adtak össze – jelentette ki. A 14 évvel ezelőtt elindított program „nemzeti összetartozásunknak egyik tartópillérévé vált” – tette hozzá.

A kormány minden eszközzel azt támogatja, hogy végre legyen béke – húzta alá Jakab István. Magyarország mindent megtesz azért, hogy az Ukrajnában megtermelt gabona „azokhoz kerüljön, akikhez azt korábban is szállították, de segítünk megtartani vagy megszerezni az újabb piacokat” – fogalmazott.
„Mi egyet akarunk – azt, hogy Európa egyre versenyképesebb és erősebb legyen.” A jelenlegi nehézségek ellenére „erős akarattal újra a keresztény Európa polgáraiként tudjunk majd élni” – mondta.

Szavai szerint „az értékeit vesztett, azokat lábbal tipró, a hagyományait semmibe vevő világban üdítő érzés, hogy mi nem a divatok szerint élünk, mi tiszteljük a hagyományainkat, és azokból táplálkozva építjük az életünket”.

Hidi László, a kárpátaljai gyűjtést és a búzaösszeöntést szervező Pro Agricultura Carpatika Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány elnöke emlékeztetett arra, hogy a Magyarok Kenyere program keretében idén Kárpátalján tizenegyedik alkalommal gyűjtöttek búzát. A háború miatt megfogyatkozott a magyarság, különösen az erejük teljében lévő férfiak lélekszáma. Ezért serdülők, nyugdíjasok és asszonyok végzik el a mezőgazdasági munkák zömét – tette hozzá.

Az idei több mint 101 tonna búzát a megye magyarlakta településein 1353 gazda, illetve szervezet adta össze. A szónok végül köszönetet mondott a magyar kormánynak és a Magosz-nak a kárpátaljai magyar gazdatársadalomnak nyújtott folyamatos és széleskörű támogatásért.

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség képviseletében Balogh Lívia, a szövetség Ungvári járási középszintű szervezetének elnöke köszöntötte az egybegyűlteket. Aláhúzta: a változó világban a magyaroknak „a több mint ezer éves keresztény kultúránkhoz, a gyökereinkhez való ragaszkodás jelenti a stabilitást, a megmaradást, a jövőt”.

Az ünnepséget a Kárpátaljai Credo Verséneklő Együttes előadása, a Nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthon növendékei, valamint a Nefelejcs Énekegyüttes műsora színesítette.

Elolvasom a cikket