Navracsics Tibor: Összetartó közösségek tartják meg a nemzetet

MH/ MTI
2024. augusztus 18. vasárnap. 20:54

Navracsics Tibor kiemelte: Magyarország is akkor tud erős maradni a jövőben is, ha összetartó közösségekből áll; a gyengéket is segítik, és „nem hagyjuk magunkat eltéríteni álproblémákkal, álvitákkal”.

Szent István hagyatéka, melyet Szent László tovább erősített, egyház-, állam- és közösségteremtés volt egyszerre, amely nem csupán a magyar etnikumúaknak nyújtott biztonságot, hanem mindazon nemzeteknek, amelyek hazájuknak érezték Magyarországot – jelentette ki a miniszter.

Hozzátette: Szent István a józan ész mentén teremtette meg azokat a hagyományokat, amelyek megőrizték a magyarságot, és „erőt adnak nekünk ahhoz, hogy a jövőben is megmaradjon a nemzet”.

Beszédében Navracsics Tibor feltette a kérdést, hogyan lehetett ezer éve olyan intézményeket alkotni, amelyek „máig megtartanak minket egymást követő hódító seregek támadása ellenére”. „Mit kellene tenni most, hogy megfeleljünk Szent István örökségének?” – folytatta.

Sokszor arra panaszkodunk, hogy széthúzó nemzet vagyunk, mert „megtéveszt bennünket a felszín” – mondta a politikus, példaként említve: „összefogunk, ha például természeti csapás éri az országot, és együtt tudtunk örülni az olimpiai sikereknek is”.

„Ha megpróbáljuk kizárni a másikat a vitából, az nem vezet jóra, hanem ellenségeskedést szül” – hangsúlyozta Navracsics Tibor.

Kondor Géza (független) polgármester arról beszélt, hogy István király a magyar történelem legnagyobb személyisége volt.

Szavai szerint Szent István hagyatéka több mint ezer évig útmutató volt, ám mára megkérdőjeleződtek az egykori értékek – fűzte hozzá. Ugyanakkor leszögezte: „meg kell maradnunk mindennek ellenére magyarnak, őrizve a keresztény kultúrát, függetlenségünket, szabadságunkat”.

Elolvasom a cikket