Ezt Arthur Thistlewood és reformcsoportja az aktuális kabinet tagjainak kivégzésével tervezte orvosolni – ám soraikba kém épült be, és az eseményláncolat végén az ő fejük hullott porba.
A napóleoni háborúk végén a Brit Birodalom gazdasági nehézségekkel küzdött, és mindennaposak voltak a zavargások. A kormány nem ezektől félt igazán, hanem attól, hogy a radikális reformereknek lehetőségük adódhat kihasználni ezt az állapotot politikai céljaik eléréséhez.
Lord Sidmouth belügyminiszter minden ilyesfajta próbálkozást derékba akart törni. Ezért arra kérte a parlamentet, hogy tegyék véglegessé azt az 1795-ös törvénytervezetet, amely „a parlament felforgatására” irányuló erőszakos és békés cselekményeket egyaránt hazaárulásnak minősítette.
Arthur Thistlewoodot azután eme törvény alapján vádolták meg – majd börtönözték be – az 1816. decemberi Spa Fields-i szerepvállalásáért. Ekkor a reformokat szorgalmazó tömeg erőszakosan lépett fel, és még a Towert is megtámadta.
A reformerek 1819. augusztusi, Manchesterben tartott békés találkozóját lovassággal oszlatták fel. A peterlooi mészárlásnak 18 halálos áldozata volt, és ennek következményeként betiltották a nyilvános találkozókat, ám titkos formában ezek töretlenül folytak tovább.
Ez év nyarán Thistlewood kiszabadult a börtönből, és csoportjával megkezdte a forradalom szítását. A társaság új tagot is köszönthetett ekkor George Edwards személyében, aki hamarosan Arthur legfőbb bizalmasává vált. A férfi lojalitásába vetett hit súlyos hiba volt a csoport részéről, George ugyanis a hatóságoknak dolgozott.
1820 elején – valószínűleg Edwards javaslatára – merényletet terveztek az egész kormány ellen, de a parlamenti szünet miatt majdnem feladták tervüket.
Február 22-én a beépített rendőr a New York Times egy példányával érkezett meg a találkozóra, amiben arról írtak, hogy a kabinet vacsoraülést fog tartani a másnap este. Ez már elég volt a cselekvésre.
A következő este, miközben a társaság tagjai a Cato Streeten készülődtek a támadásra, a rendőrség lecsapott rájuk. A dulakodás során Thistlewood megölte az egyik rendőrt, majd több társával elmenekült. Nem sokkal később elfogták őket, és április 17-én megkezdődött ellenük a per.
A vád árulás volt. A csoport vezetője azzal védekezett, hogy a zsarnokság megdöntése nem minősül annak, tehát valójában nem vétettek a törvény ellen. Az ügy bíráit ezzel azonban nem tudta meggyőzni, így április 28-án őt és négy társát halálra ítélték.
Az elítélteknek felajánlották, hogy kegyelemért esedezzenek, ám ennek során Thistlewood rátámadt Edwardsra, akiről addigra nyilvánvalóvá vált, hogy elárulta a csoportot. Az összeesküvés résztvevői csupán néhány napot töltöttek börtönben, és ez idő alatt végig kitartottak elveik mellett.
Kivégzésük után testükre égetett meszet öntöttek, hogy gyorsítsák a bomlási folyamatot. Arthur özvegye a királyhoz írt esedező levelet, hogy eltemethesse férjét, ám választ nem kapott.
A csoportosulás támogatói bosszúból feljelentették Edwardsot. Azzal vádolták, hogy ő volt a fő felbujtó, ám az ügyben sosem történtek érdemi lépések. A férfit ehelyett Dél-Afrikába küldték, hogy ott kamatoztassa képességeit a korona számára.
