A megszavazott törvénytervezet kitiltja ukrán területről az orosz ortodox egyházat

MH/MTI
2024. augusztus 20. kedd. 19:05

Az ukránok többsége ortodox keresztény, de az ortodox közösség két külön egyházra esett szét: az egyik Moszkva fennhatóságát ismeri el, a másik pedig független, amelynek Konstantinápoly 2019-ben megadta az úgynevezett autokefál státust.

Az ukrán vezetők bujtogatással vádolták meg a Moszkva fennhatóságát elismerő UPC-t, arra hivatkozva, hogy az ukrajnai háború kitörése után oroszbarát propagandát és hazugságokat terjesztett.

A kedden megszavazott törvénytervezet kitiltja ukrán területről az orosz ortodox egyházat, egy kormánybizottság pedig listát állít össze ennek „leányszervezeteiről”, amelyeknek a működését nem engedélyezik tovább. A lista fő célpontja a nyilatkozatok szerint az UPC lesz. A betiltásokról bíróság dönt majd.

A törvénytervezetet 265 képviselő támogatta, 29-en szavaztak ellene – írta a Telegram üzenetküldő alkalmazásban Jaroszlav Zseleznyak képviselő.

„Ma megléptük az elkerülhetetlen lépést, hogy megtisztítsuk (országunkat) a Kremlen belüli ügynökhálózattól, amely évtizedeken át egy egyházi szervezet álarca mögött rejtőzött” – írta a Facebookon Roman Lozinszkij törvényhozó.

Az UPC korábban közölte, hogy megszakította kapcsolatait az orosz ortodox egyházzal.

A jogszabályt még Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek is alá kell írnia, de ő már a hónap elején úgy foglalt állást az intézkedésről, hogy annak „célja Ukrajna szellemi függetlenségének az erősítése”. Kedden az államfő üdvözölte a törvény elfogadását.

Elolvasom a cikket