Mindenkit érnek veszteségek. Gyászreakciót nemcsak haláleset, egy hozzátartozó vagy barát elvesztése, hanem akár válás, költözés, munkahely elvesztése vagy akár nyugdíjba vonulás is elindíthat. Azonban a leginkább fájó érzéseket egy szeretett személy, közeli hozzátartozó halála váltja ki. A veszteségre adott reakciót számos körülmény befolyásolja, ezért a gyász mindig egyéni, ahogy az elhunyt személy is egyszeri és megismételhetetlen volt.
A gyász lefolyása függ az elhunythoz fűződő viszony jellegétől, a halál módjától, az elhunyt és a gyászoló életkorától, a gyászoló korábban elszenvedett veszteségeitől, esetleges betegségeitől, aktuális lelkiállapotától, neveltetésétől, társas kapcsolatrendszerétől, valamint világnézeti meggyőződésétől.
A gyász főbb szakaszai
A gyász lélektani folyamata során a gyászolónak a hiánnyal való szembesüléstől kell eljutnia a veszteség elfogadásáig. A gyász egyes fázisai: az anticipációs gyász, a sokk, a kontrollált szakasz, a tudatosulás, az átdolgozás és adaptáció – ezeket az alábbiakban ismertetjük.
Anticipációs gyász
Az anticipációs („megjósoló”) gyász az előre látható, de még be nem következett veszteséggel kapcsolatos, előzetes feltevésekből áll. Ha a veszteség bekövetkezése előre látható, például gyógyíthatatlan, előrehaladott stádiumú betegség miatt várható a halál bekövetkezte, a közeli hozzátartozókban és a betegben is óhatatlanul felmerül, hogy az esemény milyen hatást fog gyakorolni rá, és azt követően hogyan fog folytatódni az élet a szeretett személy nélkül. Ez igen nehéz lelki munka, de a későbbiekben megkönnyítheti a veszteség tényének elviselését.
Sokk
A rossz hírrel való szembesüléskor – főként váratlan, például baleset miatti haláleset esetén – igen gyakori reakció a tagadás, ami egyfajta önvédelmi mechanizmusként fogható fel: ilyenkor az érintett személy megpróbálja megóvni önmagát a túlzó mértékű lelki traumától. A hír hallatán érzelmi bénultság, kiüresedettség érzése léphet fel. Mások az érzelmek sokféleségét élik meg, és képtelennek érzik magukat arra, hogy uralkodjanak az érzéseiken. Ez a rövid ideig tartó periódus átvezet a gyász következő szakaszába, amikor a gyászoló rádöbben arra, hogy számos teendője van, és bármennyire is fájó számára, az élet megy tovább.
Kontrollált szakasz
A veszteséggel kapcsolatos teendők, például a temetéssel kapcsolatos ügyintézés megpróbáltatást jelent a gyászoló számára, ugyanakkor a feladatok teljesítése jótékony hatású is, abban az értelemben, hogy részlegesen eltereli a figyelmet a fájdalomról. Ebben a szakaszban a gyászoló úgy élheti meg az eseményeket, mintha azok nem is vele történnének meg (deperszonalizáció). Gépies módon végzi mindennapi aktivitását, miközben úgy érezheti, a körülötte zajló történéseket csak álmodja (derealizáció). Nyomasztóan hathat rá, hogy meg kell osztania a veszteség hírét a rokonokkal, barátokkal és távoli ismerősökkel is. Ez a fázis egy szeretett személy elvesztése esetén általában a temetésig tart.
Tudatosulás
A tudatosulás sokszor a gyász legnehezebb periódusa, halálesetet követően általában a temetés után kerül rá sor. Ilyenkor a kezdeti kiüresedettséget, szomorúságot, kétségbeesést és tehetetlenséget más érzések váltják fel. A gyászoló regressziós állapotba kerül: visszaeséseket tapasztalhat a gyászfolyamatban, haragot táplálhat az elhunyt vagy a veszteséget okozó iránt, amiért elhagyta őt, vagy más személyek, például az orvosok iránt, mert úgy véli, nem tettek meg mindent. Ugyanakkor bűntudat is mardoshatja, ha felelősnek érzi magát a történtekért, vagy esetleg rendezetlen konfliktusa maradt az elvesztett személlyel. Csökkenhet az örömre való képessége, illetve az örömteli élmények lelkifurdalást okozhatnak számára. Felerősödhet benne az elhagyatottságból és csökkent biztonságérzetből fakadó félelem és a szorongás. Előtérbe kerülnek a halállal és túlvilággal kapcsolatos gondolatok. Átmeneti észlelési zavarok (percepciós zavarok) jelentkezhetnek: a gyászoló az elhunyt jelenlétét érzékelheti illúziók vagy hallucinációk formájában. Ezek az észlelések a gyász kezdeti időszakában természetesek, ha alkalmanként fordulnak elő, rövid ideig tartanak és kizárólag az elhunytra irányulnak. Erre a szakaszra jellemző a társas kapcsolatoktól való visszahúzódás, és az elvesztett személlyel való együttlét iránti folyamatos vágyakozás.
A kezdeti időszakban a gyászt testi tünetek is kísérhetik: fejfájás, szájszárazság, mellkasi szorítás, légszomj, gyengeség, alvászavar, szédülés, a libidó csökkenése vagy hiánya, izomfájdalmak, étvágytalanság, teltségérzet, puffadás, émelygés, hasmenés vagy székrekedés és lelassult mozgás. A tüneteket általában a veszteségre emlékeztető helyek és helyzetek váltják ki, így ezektől eleinte sok gyászoló igyekszik távol tartani magát (elkerülő magatartás).
Átdolgozás
A következő szakaszban a tolakodó emlékképek helyét egyre inkább a tudatos emlékezés veszi át. Bár a gyászoló gondolatainak középpontjában még mindig a veszteség vagy az elvesztett személy áll, csökken a fentebb részletezett tünetek intenzitása, oldódik az elkerülő magatartás, nő a racionális (tényszerű) elfogadás. A gyászolóban erősödik az érzés, hogy képes az élete folytatására, ám az évfordulók és jeles alkalmak, ünnepek még jelentősen felzaklatják, és átmenetileg a már halványuló testi tüneteket is felerősíthetik.
Adaptáció
Ebben a szakaszban a veszteséggel vagy az elvesztett személlyel kapcsolatos emlékek és érzések úgy élnek tovább, hogy a gyászoló már alkalmazkodik az új körülményekhez (adaptáció), és képes a megfelelő életvitelre, például újra bűntudat nélkül tud örömöt átélni, anélkül, hogy ezt az elhunyt „elárulásának” tekintené. Már tudja, hogy képes új célok kitűzésére és megvalósítására. Gondolkodásában és magatartásában a kifelé fordulás, a jövőre irányultság válik erősebbé. Meglévő társas kapcsolatai megújulnak, és új kapcsolatokat is képes bűntudat nélkül kialakítani. Megszűnnek a gyásszal összefüggő, fentebb leírt testi tünetek és elkerülő magatartások. A gyászfolyamat végére a gyászoló olyan tapasztalatokra tesz szert, amelyek növelik énerejét, esetleg megváltoztatják az értékrendjét és a világképét. A gyászfolyamaton való túljutás megerősítheti a gyászoló személyiségét, gazdagítja megküzdési stratégiáit.
Komplikált gyászfolyamat
A gyászmunka aktív, folyamatos erőfeszítést követelő folyamat, amelynek során a gyászoló a veszteség valóságosságának tudatosításával és visszaemlékezéssel dolgozik az elváláson vagy lemondáson. Ez idő alatt lélekben hosszú utat jár be: a szenvedés és fájó hiány állapotától a megbékélés érzéséig. Előfordulhat azonban, hogy a gyászoló nem képes túltenni magát a veszteségen (elakadás). Ezt az állapotot az ürességérzés, az érzelmi beszűkültség, a jövőorientáció hiánya, illetve a továbblépési képtelenség jellemzi. Komplikált (kóros) gyászfolyamattal állunk szemben, ha ezek a tünetek a veszteséget követő 18 hónapnál tovább tartanak, nagymértékű és tartós károsodást okoznak a szociális kapcsolatokban, a munkavégzésben, vagy egyéb fontos területeken.
Komplikált gyászra hajlamosíthat a veszteség váratlansága vagy erőszakossága (baleset, gyilkosság, öngyilkosság), az elhunythoz fűződő kapcsolat jellege (ellentmondásos vagy függő kapcsolat), az elhunyt fiatal életkora, a gyászoló korábbi traumái vagy veszteségei, az egyéb stresszhelyzetek, a társas támogatás hiánya, valamint a rossz fizikai és pszichés állapot, különös tekintettel a depresszióra. A komplikált gyász orvosi megítélésében igen fontos a gyász egyéb pszichés zavaroktól – poszttraumás stressz, depresszió, szorongás – való elkülönítése.
Mikor forduljon orvoshoz?
A gyász természetes folyamat, azonban ha úgy érzi, hogy az átlagosnál hosszabb ideig tart, vagy ha nem tudja elképzelni a további életét az elszenvedett veszteség miatt, érdemes szakember segítségét kérnie.
A gyász elkülönítendő a súlyos depressziótól is. A gyász különösen megterhelő érzelmi állapot, amely nem megfelelő körülmények között negatívan befolyásolhatja az egészségét. A gyász feldolgozásában kiemelkedő jelentősége van a társas támogatásnak. Szerencsés esetben közeli hozzátartozók és barátok betölthetik ezt a szerepet, ugyanakkor ennek hiányában sokat segíthet egy szakember vagy egy önsegítő csoport.
Tartósan fennálló lelki gondok esetén háziorvosától is kérhet segítséget ahhoz, hogy megtalálja a megfelelő szakembert, vagy hívhatja a 0–24 órás, ingyenesen elérhető Lelki Elsősegély Szolgálatot is a 116-123-as számon.
A Lelki Elsősegély Szolgálat munkatársai krízishelyzetekben és tanácsadás céljából is rendelkezésre állnak. Ha úgy érzi, hogy szakorvosi segítségre van szüksége, keresse fel a területileg illetékes pszichiátriai szakrendelőt.
Pszichoterápia
A gyász feldolgozása pszichoterapeuta által vezetett egyéni és csoportterápiás foglalkozások keretében segíthető. Az egyéni pszichoterápia történhet pszichoanalízis, kognitív viselkedésterápia, hipnózis és egyéb, a személyiség mélyrétegeit elérő (imaginatív) terápiák, logoterápia és relaxáció formájában.
Csoportterápia során általában a résztvevők életkora és/vagy a veszteség jellege alapján állítják össze a csoportokat. A gyászolók terápiájában számos csoportterápiás módszer (pl. pszichodráma) bizonyult hatékonynak. Mintegy átmenetet képez az egyéni és a csoportterápiák között a gyászolók segítésében szintén hatékony családterápia. A művészetterápia egyéni és csoportos formában is használható a gyászolók terápiájában.
A gyászoló pszichoterápiájának javallatai
A gyász önmagában nem teszi szükségessé pszichológus vagy pszichiáter szakorvos támogatását. Amennyiben a gyászoló segítséget igényel, hasznosak lehetnek az egyéni önsegítő módszerek és a gyászolók számára szervezett csoportok.
A pszichoterápia abszolút javallatának tekinthető a komplikált gyászfolyamat). Azokban az esetekben, amikor a gyász kezdeti szakaszában depresszió, intenzív szorongás vagy öngyilkossági veszélyállapot azonosítható, mindenképpen indokolt a szakember által vezetett pszichoterápia. A kezelés a tünetek súlyosságától függően osztályos ellátás vagy járóbeteg-szakrendelés keretén belül történhet.
Gyász gyermek- és időskorban, illetve várandósság idején
Gyermekkorban a halál véglegessége még nem felfogható, ezért különösen fontos a történtek részletes átbeszélése, rajzokban, játékban való levezetése. Leggyakoribb gyermekkori gyászreakciók a szorongás, félelem, alvásproblémák, élénk emlékbetörések, vágyakozás az elvesztett személy után, szomorúság, düh, szégyen, bűntudat, iskolai problémák és különböző testi tünetek. A felnőttek számára félreértésre adhat okot a tünetek változékonysága, az érzelmek kevésbé szóbeli, mint inkább viselkedésbeli kifejezése (sírás, düh, agresszió). Ha elhúzódó tünetek vannak, gyermekpszichológus segítsége szükséges.
Az időskori gyász fokozott egészségügyi kockázatokat hordoz, főként váratlanul bekövetkező veszteség esetén. Különösen veszélyeztetettek a 70 év feletti idősek és a férfiak, a kevés társas kapcsolattal rendelkezők, valamint azok, akik már a veszteséget megelőzően is testi betegséggel küzdöttek, vagy kórelőzményükben depresszió szerepel. Az idősek számára a veszteség által okozott magány komoly kockázattal jár a depresszió és a testi betegségek kialakulását (vagy a meglévő súlyosbodását) tekintve.
A vetélést és a magzati halált követő gyász elviselése különösen nehéz, hiszen a várandós nő a terhesség kezdetétől azonosul anyai szerepével, és a magzat elvesztésével egy vágyott folyamat szakad félbe. A meg nem született vagy halva született gyermek szülőjeként önvádat, kudarcélményt, önmaga értéktelenségét élheti meg, és még emlékképek, tárgyi emlékek, felidézhető élmények sem segítik a gyászfolyamatban. Ilyen esetben, amennyiben a család és a barátok támogatása nem bizonyul elegendőnek a gyász feldolgozásához, javasolt szakember segítségét is igénybe venni.
