Nekünk, magyaroknak soha nem volt kérdés, hogy Európához tartozunk-e. Ide vezetett minket a mítosz szerint a turulmadár, a végtelen sztyeppék óriás madara. A magyarok követték, ahol a madár eltűnt a szemük elől, ott tábort ütöttek, amikor ismét megjelent a turul, a magyarok is felkerekedtek. Így jutottak Európa földrajzi közepéig, a Kárpát-medencébe, Attila földjére, mert a mítosz szerint a nagy hun király egykori országát magyar testvéreire hagyta örökül. Így foglaltak maguknak hont a magyarok Kelet és Nyugat határán. Így lettek nyugati keresztények és így maradtak szabadságszerető keleti nomádok.
Akár tudták ezt a honfoglaló magyarok, akár nem, itt maradtak, mert a madár innen nem repült tovább. Nem repült tovább, mert a mitikus turul a valóságban kerecsensólyom és neki legnyugatibb természetes élőhelye éppenséggel a Kárpát-medence. A keleti sztyeppék világából származó kerecsensólyom az ótörök eredetű turul néven lett a magyar eredetmondák mitikus madara, de ő a csodákra képes griffmadár is a népmesék világában.
Nemcsak a honfoglalásban volt szerepe a turulmadárnak, hanem a magyar királyi család kijelölésében és védelmében is. A honfoglalástól 1301-ig uralkodó magyar dinasztia, az Árpád-ház eredetmondájában is ott a sztyeppék madara. A 819. esztendőben született Álmos vezér anyja, Emese várandósága alatt isteni álmot látott, egy turul-forma madár szállott rája, hogy a születendő kisdedet a bajoktól óvja, vigyázzon rá. Az álomfejtők és a mítosz keresztény továbbvivői szerint az álom nemcsak a védelmet jelentette, hanem azt is, hogy Emese (jelentése anya, ősanya)méhéből forrás fakad, és ágyékából dicső királyok származnak. Már Anonymus 12. század végi történetírásában olvashatunk erről, és a későbbi neves krónikaírók is megerősítették a mítoszt.
A koronás turul az államalapításig a magyarok hadi jelvénye volt, aztán a keresztény jelképek kissé háttérbe szorították. A turul-mítosz azonban tovább élt, és a honfoglalás ezeréves évfordulóján ismét előtérbe került. 1896-ban az ország hét jelképes pontján hét millenniumi emlékművet állítottak az ezeréves államiság „maradandó emlékekkel való megörökítése czéljából”. Az ország négy kapuját, a nyugati Dévényt, ahol a Duna az országba érkezik, az erdélyi Brassót, a délkeleti kaput, a Szávára tekintő Zimonyt, a Délvidék kapuját, és kelet kapuját, a kárpátaljai Munkácsot választották ki, de emlékművet kapott még Nyitra, Pannonhalma és Pusztaszer is. Mindegyik emlékhely történelmi jelentőségű volt, a magyarság ezeréves Kárpát-medencei történetét, területi egységét voltak hivatva szimbolizálni. Az ezeréves határok menti emlékművek a „szomszédok” felé, kifelé tekintettek, mintegy jelezve, hogy a magyarok védik az őseik által rájuk hagyott országot. Hogy mennyire erős volt ez a jelkép, mutatja, hogy az első világháború végén a kisantant államok, amint tehették, megsemmisítették őket. Külön érdekesség a kárpátaljai Munkács várában emelt turul sorsa, ami egy 33 méter magas obeliszk tetején hirdette a magyarság ezeréves európai múltját. 1924-ben először a csehszlovákok döntötték le, majd 1945-ben az oroszok, akik a raktárban heverő óriási bronz madár nagy részét saját „felszabadító” emlékművük ötágú csillaga számára beolvasztották. 2008-ban, amikor kicsit szabadabb lett a légkör, a magyarok adakozásból újra helyére emelték a szimbolikus emlékművet, amit aztán az ukránok 2022 októberében minden előzetes bejelentés nélkül ismét ledöntöttek.
Nehezen érti az ember azt az ellenszenvet és erőszakot, amit az ország területén vagy szomszédságában élő népek a magyarokkal szemben éreznek, elkövettek és ma is elkövetnek. Hiszen az első Árpád-házi király, az államalapító Szent István, fiához írott intelmeiben különös figyelmet fordított az idegenekkel szembeni bánásmódra. „Az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő. Ennélfogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak.” Ennek szellemében uralkodtak István utódai, eszerint éltek a magyar országlakók. Évszázadok során jó szívvel fogadták be az idegeneket, az éhínség elől a jobb élet reményében ide költöző németeket, a tatár elől menekülő kunokat, a török elől menekülő szerbeket, románokat és a hegyekből leszivárgó szlovákokat, ruszinokat. IV. Béla (1235–1270) kiváltságlevele évszázadokra királyi védelem alá helyezte a magyarországi zsidóságot. A befogadottak eleinte meghálálták, hogy új hazát kaptak a magyaroktól.
A középkori Magyar Királyság geopolitikai helyzete és gazdagsága miatt a mérleg nyelvét jelentette Európában a Német-Római Birodalom és a Bizánci Birodalom között. Az Árpád-házi és az őket követő Anjou királyok tisztában voltak politikai súlyukkal, egész Európát behálózták diplomáciai és családi kapcsolataikkal, és ez békét és jólétet biztosított az országnak. Az iszlám hódítás mindennek véget vetett. Ötszáz dicsőséges esztendő után kezdődött a magyarság pokoljárása, százötven éves török hódoltság, három részre szakadt ország, elvesztett szabadság és örökös függetlenségi harc a Habsburg-birodalomba való beolvasztás ellen. A Nyugat csak akkor mutatott érdeklődést Magyarország iránt, ha pillanatnyi érdeke úgy kívánta. Az évszázadok küzdelmei során a magyarság kisebbségbe került saját hazájában, amihez a korábbi befogadás és a Habsburgok tudatos betelepítési politikája nagyban hozzájárult. Két világháborúban is a vesztesek oldalára került az ország, Trianon, a megcsonkított haza, a szovjet megszállás és az előle való tömeges menekülés, a disszidálás jelentették a következő ötszáz évet.
Az eljövendő ötszáz év új reményeket ébreszthet bennünk. Ferenc pápa tavalyi budapesti látogatásakor a magyarok küldetéséről beszélt. Magyarország központi helyet foglal el Európa történelmében, mondta a Szentatya. A vatikáni levéltár iratai bizonyítják, hogy ez az ország évszázadokon át a kereszténység bástyája volt, annak kell lennie most is, a mai vészterhes időkben, az ideológiák és globális érdekek által megosztott Európában Magyarországnak hídépítő szerepe van. Mert ebben az országban a különböző felekezetek és népek ellentétek nélkül élnek együtt, és tisztelettudóan, közös építő szellemben működnek. Európának is arra lenne szüksége, hogy a különböző nemzetek egy családot alkossanak, olyat, amelyben növekedésük és egyediségük is megmarad.
A magyarok mai küldetése, hogy a demokrácia kincsét és a béke álmát őrizzék és megvalósítsák. Mert a magyarok ismerik a szabadság értékét, hiszen nagy árat kellett fizetniük érte, mondta Ferenc pápa. Mi tudjuk igazán, mekkorát! Ezért eltérő a mi szabadságfogalmunk, a nemzeti közösségről szóló értékrendünk, az európai magányunk, ezért feltűnő a másságunk.
2024-ben a kerecsensólyom, a mi turulunk lett az év madara, Magyarország madár-nagykövete.Valami jelképeset érzek ebben, várom, hogy feléledjék a magyar mítosz és keveredjék mindazzal, ami ma nagyon aktuális. Európa térjen vissza keresztény gyökereihez, találja meg valódi helyét, teremtsen békét a világban és ebben nekünk magyaroknak fontos szerepünk legyen!
A szerző történész
