A Boeing cég felfüggeszti a 777X tesztrepüléseit

MH/MTI
2024. augusztus 21. szerda. 8:48
Frissítve: 2024. augusztus 21. 9:09

„Egy karbantartási művelet során megállapítottuk, hogy egy alkatrész nem a várt módon viselkedett” – magyarázta a repülőgépgyártó kedden az AFP francia hírügynökségnek, megerősítve a The Air Current című szakportál beszámolóját. A Boeing munkatársai jelenleg vizsgálják ezt az alkatrészt, „és amint készen állnak rá, folytatják a tesztrepüléseket” – közölte a cég.

A hibás alkatrész, amelyet a Boeing szerint kicserélnek, a 777–9-es típusé, és a hajtóművet köti össze a repülőgép szerkezetével.
A másik három, tesztelésre használt 777–9-es repülőgépet a repülőgépgyártó szerint az esemény óta ellenőrzés alatt tartják.
A 2013 novemberében meghirdetett 777X széles törzsű változat a 777–es család legújabb tagja. Három változat, a 777–8 és 777–9 utasszállító és a 777–8 teherszállító repülőgép elkészítését tervezik.

Már több mint 500 repülőgépet eladtak belőle, de kereskedelmi forgalomba még nem állt. Ez a kétfolyosós repülőgép a tervek szerint a világ legnagyobb üzemben lévő két hajtóműves repülőgépe lesz.

A 777X eredetileg 2020-ban állt volna szolgálatba, de a tanúsítási eljárás során felmerült problémák miatt ez 2025-re csúszik át. Az amerikai polgári légiközlekedési hatóság (FAA) még mindig nem adott engedélyt a típusnak.

Miután előzetesen nagyszámú tesztrepülést hajtottak végre, a Boeing júliusban megkezdhette a 777–9-es tesztelését az FAA képviselőinek jelenlétében, ami fontos lépés volt.
A Boeing új főnöke, a 64 éves Kelly Ortberg augusztus 8-án vette át az irányítást a 2020 eleje óta hivatalban lévő Dave Calhountól, akinek távozását március végén jelentették be, miután a gyártás során számos minőségi probléma merült fel.

Ortberg elismerte, hogy sokat kell még tenni a repülőgépgyártóba vetett bizalom helyreállításáért, de optimista volt a jövőt illetően.

Elolvasom a cikket