Oroszország és Kína szorosabbra fonja energetikai együttműködését

MH/ MTI
2024. augusztus 21. szerda. 19:31

A kínai kormányfőt fogadta Vlagyimir Putyin elnök is – közölte a Kreml.

„Országainknak széles körű közös tervei vannak, gazdasági és humanitárius területeken egyaránt, amelyek várakozásaink szerint hosszú évekig tartanak majd” – idézte a RIA Novosztyi orosz hírügynökség Vlagyimir Putyint.

Li Csiang előzőleg Mihail Misusztyin orosz miniszterelnökkel tárgyalt. Hangsúlyozta, hogy Peking kész együttműködni Moszkvával a teljes körű gyakorlati együttműködés megerősítésében.

Li Csiangot orosz vendéglátója emlékeztette, hogy Oroszország már most is első számú nyersolajexportőre Kínának. „Hamarosan első helyen leszünk a földgázszállításban is” – mondta a kormányfő a TASZSZ orosz állami hírügynökségnek.

A kínai miniszterelnök hangsúlyozta, hogy az energetikai együttműködés volumene egyre nagyobb, és minősége egyre jobb.

Misusztyin kiemelte, hogy Oroszország kész együttműködni Kínával a két államfő között májusban létrejött fontos konszenzus megvalósításában, miszerint folytatni kell a kölcsönös bizalom elmélyítését, ki kell bővíteni az együttműködést az energia, a gazdaság, a kereskedelem és a kultúra terén, regionális szinten is.

Vlagyimir Putyin és kínai hivatali partnere, Hszi Csin-ping májusban Pekingben megállapodott, hogy „az új korszakba lépve elmélyítik a globális partnerséget és a stratégiai együttműködést”.

A két nagyhatalom az elmúlt években szembekerült a Nyugattal, miközben közeledett egymáshoz, és stratégiai partnerséget kezdett kialakítani.

Ukrajna elleni háborúja miatt Oroszországot szinte teljesen elvágták a nyugati technikától, és csúcstechnológiához Kína közreműködésével jut.

Elolvasom a cikket