Putyin: Kijev megpróbált csapást mérni a kurszki atomerőműre

MH/ MTI
2024. augusztus 22. csütörtök. 19:24

„Az ellenség ma éjszaka megpróbált csapásokat mérni az atomerőműre” – mondta Putyin.

„A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség értesítést kapott erről, és ígéretet tett arra, hogy szakembereket küld a helyzet felmérésére. Remélem, hogy ezt végre megteszik” – tette hozzá.

Az orosz védelmi minisztérium csütörtökön arról számolt be, hogy az augusztus 6-án elindított kurszki betörés folyamán az ukrán fegyveres erők több mint 4700 katonát és 68 harckocsit veszítettek. Csak az elmúlt nap folyamán több mint háromszáz ukrán katona esett el vagy sebesült meg ezen a területen a tájékoztatás értelmében.

Alekszej Szmirnov, Kurszk megye megbízott kormányzója az elnök részvételével megtartott tanácskozáson közölte, hogy eddig több mint 130 ezer ember hagyta el a régió határ menti övezetét, de csaknem húszezer helyi lakos még mindig ott maradt az evakuálásra kijelölt területeken. Az elöljáró csütörtökön fotót közölt arról a vasbeton óvóhelyről, amelyből mintegy hatvanat fognak elhelyezni Kurszk városában a népes helyszíneken, egyebek között a jelentősebb megállók közelében.

Vjacseszlav Gladkov, Belgorod megye kormányzója arról tájékoztatott a megbeszélésen, hogy a régióban 35 településre tiltották meg a beutazást biztonsági okokból.

Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) bejelentette, hogy büntetőeljárást indított Nick Peyton Walsh amerikai, valamint Olekszij Borovik és Diana Bucko ukrán újságírók ellen, amiért Kurszk megyében tiltott határátlépést hajtottak végre. Az érintettekre öt évig terjedő szabadságvesztést szabhatnak ki Oroszországban.

Putyin egyébként csütörtökön telefonon felköszöntötte születésnapja alkalmából Jevgenyij Poddubnijt, a Rosszija 1 televízió haditudósítóját, aki súlyosan megsebesült a kurszki régióban. Az orosz külügyminisztérium szerint az ukrán fél célzottan törekedett az újságíró megölésére, akinek járművét augusztus 7-én érte dróncsapás Szudzsa város bejáratánál.

A moszkvai katonai tárca csütörtöki hadijelentése értelmében az orosz erők az elmúlt nap folyamán a hatból két frontszakaszon nyomultak előre Ukrajnában, elfoglalva a donyecki régióban lévő Mezsove települést, és visszaverve hét ellenrohamot. A Moszkvában kiadott közlemény szerint az ukrán hadseregnek több mint 2100 katonája esett el vagy sebesült meg súlyosan a harci érintkezés vonalán a „különleges hadművelet” övezetében.

Andrej Marocsko katonai szakértő, a Luhanszki Népköztársaság nyugállományú alezredese a TASZSZ hírügynökségnek nyilatkozva azt állította, hogy az orosz hadsereg áttörte az ukrán védelmi vonalat a Harkiv megyei területen Kupjanszk közelében. Marocsko szerint az ukrán fél megpróbálja stabilizálni a frontot, de ehhez nincs elegendő katonája és hadfelszerelése.

A védelmi minisztérium az elmúlt nap folyamán megsemmisített ukrán katonai célpontok és haditechnikai eszközök között említett meg egyebek mellett nyolc lőszerraktárt, egy MiG–29-es repülőgépet, négy páncélozott harcjárművet, három Grad sorozatvetőt, hét nyugati gyártmányú 155 milliméteres vontatott tarackot, amerikai HIMARS-sorozatvetők 11 rakétáját, továbbá 91 drónt, közülük 53-at a „különleges hadművelet” övezetén kívül.

Az orosz nyilvántartás szerint ezzel a háború eleje óta megsemmisített ukrán repülőgépek száma elérte a 640-et, a sorozatvetőké pedig az 1420-at. Az ukrán hadsereg által elveszített gépjárművek száma meghaladta a 25 ezret.

A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több településéről jelentettek csütörtökön ukrán tüzérségi és dróntámadást. Átmenetileg felefüggesztették a távolabb fekvő volgográdi reptér forgalmát is. Az azonos elnevezésű régió légterében délelőttig 13 ukrán drónt lőttek le.

Az FSZB csütörtökön azt közölte, hogy a Krímben elfogta az ukrán katonai hírszerzés (GUR) három orosz állampolgárságú ügynökét. A gyanúsítottak infrastrukturális létesítmények felrobbantására készültek, és adatokat szolgáltattak ki a félszigeten található katonai objektumokról. Mindhárman beismerő vallomást tettek.

Vlagyimir Rogov, az Új Régiók Integrációkoordinációs Tanácsának társelnöke azt mondta a RIA Novosztyi hírügynökségnek, hogy 2022 eleje óta hat-hét külföldi zsoldoscsoport vett részt a háborúban az ukrán oldalon. Rogov szerint amerikai, brit és lengyel katonai magánvállalatokról van szó.

Elolvasom a cikket