Remek játékkal döntetlent játszott Firenzében a Puskás Akadémia

MH/ MTI
2024. augusztus 22. csütörtök. 22:29

Hornyák Zsolt együttese hamar kétgólos előnybe került, a hazaiak az első félidő ráadásában azonban szépítettek. A fordulás után a Fiorentina megfordította a találkozót az egyre inkább fáradó magyar csapattal szemben, de a hajrában egy szögletből a vendégek kicsikarták a döntetlent.

A visszavágó jövő csütörtökön 21 órától lesz a Pancho Arénában, a párharc győztese a főtáblán folytathatja szereplését.

A hazaiakat edző Raffaele Palladino nyolc helyen változtatott az olasz élvonal múlt hétvégi nyitófordulójában pályára küldött kezdő tizenegyéhez képest, amelyben ott volt a korábban 12 évet a Manchester Unitedben töltő, 45-szörös spanyol válogatott kapus, David de Gea, aki egy teljes szezon, 446 nap után ismét védett ismét.

Bátran és remekül kezdett a magyar együttes, amelyből először a csapatkapitány Nagy Zsolt értékesítette a saját maga által kiharcolt, Kayode szabálytalansága miatt megítélt büntetőt, majd három perccel később egy gyors támadás végén Soisalo megduplázta csapata előnyét.

Kétgólos hátrányban fokozta a tempót a Fiorentina, Beltrán helyzeténél és Bianco óriási, felső lécről levágódó lövésénél még szerencséje volt a vendégeknek, az első játékrész ráadásában azonban Sottil tekeréséből szépítettek a hazaiak.

A szünetben Palladino két, Hornyák Zsolt egy helyen változtatott csapatán, s a fordulás után a firenzeiek egyből nagy nyomás alá helyezték vendégeik kapuját: fölényük a 67. percben Martínez Quarta fejese révén egyenlítést, nyolc perccel később a csereként beállt Kean lövése révén pedig már vezetést ért.

A Puskás Akadémia játékosai egyre fáradtabban mozogtak, Hornyák így több cserejátékosának is bizalmat szavazott. A hajrában aztán kijött a szorításból a magyar együttes, amely Golla szöglet utáni fejesével kiegyenlített, így biztató helyzetből várhatja a jövő heti visszavágót.

Konferencia-liga, selejtező, 4. (utolsó) forduló, első mérkőzés:
Fiorentina (olasz)-Puskás Akadémia FC 3-3 (1-2)

Stadio Artemio Franchi, v.: Willy Delajod (francia)
gólszerző: Sottil (45+3.), Martínez Quarta (67.), Kean (75.), illetve Nagy Zs. (9.), Soisalo (12.), Golla (89.)
sárga lap: Martínez Quarta (17.), Pongracic (85.), illetve Nagy Zs. (56.)

Fiorentina:
De Gea – Martínez Quarta, Pongracic, Ranieri – Kayode (Dodo, a szünetben), Bianco (Amrabat, 66.), Mandragora, Parisi – Colpani (Ikoné, 56.), Beltrán (Kean, a szünetben), Sottil (Kouamé, 77.)

Puskás Akadémia:
Pécsi – Maceiras, Golla, Stronati, Ormonde-Ottewill (Komáromi, a szünetben) – Nissilä, Favorov (Colley, 82.), Plsek – Soisalo (Levi, 74.), Puljic (Szolnoki, 82.), Nagy Zs.

Elolvasom a cikket