Nem vár egyszerű feladat a magyaros csapatokra

MH/MTI
2024. augusztus 23. péntek. 11:27

Mindkét együttes döntetlennel kezdte az idényt: Balogh Botond újonc csapata, a Parma 1–1-et játszott saját közönsége előtt a Fiorentinával – amelynek otthonában a Puskás Akadémia 3–3-as döntetlent ért el csütörtökön a Konferencia Ligában –, míg Horváth Krisztofer együttese, a Torino az AC Milan vendégeként zárt 2–2-vel. A magyar válogatott kerettagjaként nyáron Németországban Európa-bajnokságon járt futballisták közül Balogh végigjátszotta a nyitókörös bajnokit, az elmúlt szezont Kecskeméten töltő Horváth tétmeccses bemutatkozására egyelőre még várni kell Torinóban.

Erre a hétvégén az Európa-ligában címvédő és éllovas Atalanta ellen lehet esélye a 22 esztendős támadónak. A bergamói alakulat a nyitókör legnagyobb diadalát aratta leccei 4–0-s győzelmével. A Milannal ezúttal Baloghék találkoznak, a közelmúlt egymás elleni mérlege a piros-feketék mellett szól, hiszen a milánóiakat 2014 márciusa óta nem győzte le a Parma.

Az elmúlt idényben címvédőként csupán tizedik helyen zárt a Napoli, és ezúttal is beragadt a rajtnál: 3–0-s vereséget szenvedett Veronában Antonio Conte csapata, amely a második fordulóban a Bolognát fogadja.

A legutóbbi kiírás bajnoka, az Internazionale pontosztozkodással kezdte a Serie A küzdelmeit – a tíz találkozóból hat végződött ikszre –, a Genoa vendégeként elért 2–2 után hazai pályán javíthatna a Lecce ellen. Az előző szezonban bronzérmes Juventus az újonc Comót verte otthon 3–0-ra az első fordulóban, ezúttal pedig Veronába látogatnak a Zebrák.

Serie A, 2. forduló:
szombat:
Parma–AC Milan 18.30
Udinese–Lazio 18.30
Internazionale–Lecce 20.45
Monza–Genoa 20.45
vasárnap:
Fiorentina–Venezia 18.30
Torino–Atalanta 18.30
AS Roma–Empoli 20.45
Napoli–Bologna 20.45
hétfő:
Cagliari–Como 18.30
Verona–Juventus 20.45

Elolvasom a cikket