Szoboszlaiék a Brentford ellen zárják a fordulót

MH/MTI
2024. augusztus 23. péntek. 12:51

Szoboszlai Dominik legutóbb harmadikként végzett együttese győzelemmel rajtolt a 2024/25-ös bajnoki szezonban: szombaton 2–0-ra nyert az újonc Ipswich Town vendégeként. A magyar válogatott csapatkapitánya kezdőként lépett pályára, és végigjátszotta a mérkőzést, amely a Liverpool új vezetőedzőjének, a holland Arne Slotnak az első tétmeccse volt. A Brentford ugyancsak győzelemmel rajtolt, odahaza 2–1-re verte a Crystal Palace-t.

„Mindennap tanulok valamit a játékosaimról, és egyáltalán nem vagyok ideges amiatt, hogy az első meccsemre készülök az Anfielden, bízom az eddig elvégzett munkánkban” – jelentette ki Slot. „Az ellenfélnél ott lesz az éppen tőlünk leigazolt Sepp van den Berg és Fabio Carvalho, mindkét klub jó üzletet kötött, de azért remélem, hogy nem fognak túl jól játszani ellenünk” – tette hozzá.

Kerkez Milos csapata, a Bournemouth a hétvégén 1–1-es döntetlent ért el a Nottingham Forest otthonában, a válogatott hátvéd szintén végig pályán volt. A népszerű üdülőváros együttese a folytatásban a Newcastle Unitedot fogadja, amely a Southampton legyőzésével kezdte meg az idényt.

A címvédő Manchester City vasárnap 2–0-ra nyert a Chelsea stadionjában, és Josep Guardiola tanítványaira a második körben még könnyebbnek ígérkező feladat vár az Ipswich Town elleni találkozón.

Premier League, 2. forduló:
szombat:
Brighton–Manchester United 13.30
Crystal Palace–West Ham United 16.00
Fulham–Leicester City 16.00
Manchester City–Ipswich Town 16.00
Southampton–Nottingham Forest 16.00
Tottenham Hotspur–Everton 16.00
Aston Villa–Arsenal 18.30
vasárnap:
Bournemouth–Newcastle United 15.00
Wolverhampton Wanderers–Chelsea 15.00
Liverpool–Brentford 17.30

Elolvasom a cikket