Sinner kirúgta edzőjét és gyúróját

MH/MTI
2024. augusztus 24. szombat. 12:19

Az olasz sztárjátékos az Indian Wellsben rendezett tornán adta azokat a mintákat, melyben az anabolikus szteroidok közé tartozó klosztebol nyomaira bukkantak az ellenőrök. Sinner játékjogát ugyanakkor nem függesztették fel, kedden pedig a sportág tisztaságát felügyelő szervezet (ITIA) közölte, hogy az amerikai tornán gyűjtött pénzdíjától és pontjaitól megfosztották, ugyanakkor egy független bíróság megállapította: a szer nem az ő hibájából került a szervezetébe.

Mint kiderült, a klosztebolt egy spray tartalmazta, melyet Sinner edzője, Umberto Ferrara adott a gyúró Giacomo Naldinak a kezén keletkezett vágás kezelésére. Naldi pedig azok után masszírozta Sinnert, hogy használta a spray-t.

„Mindkettőjüknek óriási szerepe volt eddig a karrieremben” – nyilatkozta pénteken, a New York-i US Open előtti sajtótájékoztatóján a 23 éves teniszező. „Óriási munkát végeztünk együtt rengeteg sikert arattunk, és kiváló csapatot alkottak mögöttem. Ugyanakkor most, ezen hibák után, már nem érzem azt a biztonságot, amit korábban. Nehéz hónapok vannak mögöttem, vártam az eredményt. Most pedig friss levegőre van szükségem.”

Sinner ügye felborzolta a kedélyeket a sportágon belül: volt, aki szerint nem minden teniszezőre ugyanazok a szabályok vonatkoznak, és volt olyan, aki azt tette szóvá, ahogy a sportági szövetség és a ITIA kezelte az esetet, azzal vádolva meg a szervezeteket, hogy kivételezett a világranglista vezetőjével, és soron kívül folytatta le az eljárását, amíg más játékosoknak sokkal többet, akár éveket kell várniuk hasonló ügyükkel.

Az olasz játékos a sajtóeseményen ezzel kapcsolatban annyit mondott, hogy nem voltak kiskapuk a számára, és nem kivételeztek vele, egyúttal hangsúlyozta, hogy az elmúlt hónapokban az a tudat tartotta benne a lelket, hogy ő nem tett semmi rosszat.

Elolvasom a cikket