A venezuelai elnökválasztásnak csak a teljes és függetlenül ellenőrizhető eredményei fogadhatók el

MH/ MTI
2024. augusztus 25. vasárnap. 13:44

„A választási jegyzőkönyvek nyilvánosan elérhető másolatai szerint Edmundo Gonzáles Urrutia (ellenzéki jelölt) győzött a választásokon, jelentős többséggel” – olvasható a Josep Borrell jegyezte közleményben.

Aláhúzta: a hatóságoknak tiszteletben kell tartania az embereknek a békés demonstrációhoz és a politikai véleménynyilvánításhoz való jogát, valamint szabadon kell engednie az őrizetben lévő politikai foglyokat.

„Az Európai Unió továbbra is együttműködik térségbeli partnereivel annak érdekében, hogy érvényesüljön a venezuelai népnek a voksolás során kifejezett akarata” – szögezte le közleményében a főképviselő.

ENSZ-szakértők augusztus elején közzétett adatai szerint a választások óta legkevesebb 23 ember vesztette életét és 1260-at vettek őrizetbe a választási eredmények kihirdetése nyomán kezdődött zavargásokban. A szakértők emellett rámutattak arra, hogy a választási eredmények kezelésénél „nem biztosították a voksolás hitelességét garantáló alapvető feltételeket: az átláthatóságot és a teljességet”.

A venezuelai választási hatóság (CNE) a 2013 óta hatalmon lévő elnököt, Nicolás Madurót nyilvánította a július 28-i választás győztesének, az egyes szavazókörök tételes eredményeit azonban még nem tették közzé. Az eredményhirdetés nyomán országszerte tüntetések robbantak ki, amelyek visszaszorítására a kormány kemény eszközöket alkalmazott.

A múlt héten Borrell már felszólította a CNE-t, hitelesítse és hozza nyilvánosságra a választási jegyzőkönyveket.

A venezuelai legfelsőbb bíróság mindazonáltal csütörtökön megerősítette Maduro venezuelai választási győzelmét.

Caracas a „belügyekbe való elfogadhatatlan beavatkozásként” ítélte el, hogy az Egyesült Államok és 10 latin-amerikai ország – Argentína, Chile, Costa Rica, a Dominikai Köztársaság, Ecuador, Guatemala, Panama, Paraguay, Peru és Uruguay – nem hajlandó elfogadni a legfelsőbb bíróság végzését, amellyel legitimálta a vitatott választási eredményt.

„Venezuela elvárja, hogy teljes mértékben tiszteletben tartsák szuverenitását. A választási eredményt el nem ismerő országok megint egyszer alkalmazni akarják az államcsínyekre jellemző rendszerváltozás politikáját, amelyet az amerikai birodalom több mint 100 éven át bátorított Latin-Amerikában és a Karib-térségben” – mondta televíziós nyilatkozatában Yvan Gil külügyminiszter.

Venezuelában hétfőre beidézték az ügyészségre Edmundo González Urrutia volt ellenzéki elnökjelöltet a választási adatok nyilvánosságra hozásával kapcsolatos büntetőeljárás keretében.

Elolvasom a cikket