2024. augusztus 25. vasárnap. 7:42
Húsz esztendő minden ember életében meghatározó korszak, többnyire fel sem tudjuk idézni, hogy két évtizeddel korábban éppen mit csináltunk egy-egy konkrét napon. Kevesen sejthették 2004. augusztus 25-én, hogy Medgyessy Péter miniszterelnök lemondása egy olyan lavinát indít el, ami az egész országot beborítja, maga alá temeti. Látszólag ez a nap még nem Gyurcsány Ferencről szólt, ám utólag már nyugodtan nevezhetjük a magyar történelem tragikus pillanatának, hiszen ekkor nyíltak meg a kapuk az ambícióit gátlástalanul kiélő politikus előtt, akinek hatása napjainkban sem lebecsülhető.
Kevesen tudták akkoriban, hogy mire is lehet számítani a szocialista párt üdvöskéjétől, legfeljebb sejtetni engedte, hogy merész tervei vannak, nem elégszik meg az addig neki juttatott szereppel. Azon kevesek közé tartoztam, aki már akkor sem táplált illúziót vele kapcsolatban, miután részt vehettem azon a háttérbeszélgetésen, amit sportminiszterként szervezett, hogy lenyűgözve hallgatóságát nagyívű, korszakalkotónak szánt elképzeléseit csillogtassa. Nem csak engem képesztett el, valamennyi meghívott arcára kiült a döbbenet, amikor azt fejtegette, hogy a jövőben a sportfinanszírozásnál nem a hagyományok, nem az eredmények, még csak nem is a sportágak népszerűsége, taglétszáma alapján osztják majd a pénzeket. Mint ellenzéki újságírónak, nem kellett szégyenlősködnöm, így hát kerekperec rákérdeztem, hogy akkor mi alapján döntenek? Az azóta már sokak által megismert hablaty következett, amelynek a lényege kimondatlanul is a mutyi volt. Láthatóan semmilyen kapcsolatban nem állt az általa irányított területtel, ám elszántan, bármi áron akart nagyot alkotni, hogy aztán neki szóljanak a fanfárok, az ő dicsőségét zengjék a dalnokok, hogy beírja magát a történelembe.
Éppúgy nem érdekelték akkor a következmények, ahogy később, a trükkök százainak bevetése során. Választást akart nyerni, bármi áron. Az ár mindig is mellékes, úri huncutság volt számára, a cél szentesítette az eszközt, hiszen ahogy ugyancsak tőle tudjuk: egy kicsit morognak, tüntiznek, aztán majd hazamennek és megnyugodnak. Túl sokra soha nem tartotta a választókat, mindig is úgy érezte, megfelelő kommunikációval teljesen irányíthatóak, a lényeges dolgokat pedig a füstös, félhomályos szobákban kell lejátszani, ahol ő verhetetlen. Hogy ennél lényegesen több kell egy ország irányításához, azzal ő nem törődött, csak a pillanat nagyszerűsége számított. A valósággal persze nem könnyű szembenézni, főleg akkor nem, ha közepes vagy kifejezetten alacsonyan kvalifikált emberekkel veszi körbe magát, netán riválisai képtelenek felnőni hozzá. Az elmúlt két évtizedben éppen ez a versenyhelyzet hiányzott a baloldalon, éretlen fantaszták között könnyen irányíthatott, és ő élt is a lehetőséggel. Bukása óta számára csak egyetlen dolog számít: legyőzni Orbánt bármi áron.
A szerző vezető szerkesztő
