Aligha cáfolható, s elég szomorú is, hogy manapság a napilapok zömmel bűnügyekkel vannak tele. Legtöbbjük felderítése hosszú évek óta munkát ad a nyomozóknak, jogászoknak, már csak azért is, mert az ügy tengeri kígyó mintájára tekereg, csúszik-mászik, kiegészül újabb vádakkal vagy gyanúsításokkal, mindenesetre az „egyszerű” újságolvasó sajnálatosan arra a következtetésre kényszerül jutni, hogy a bűnözők és a felderíthetetlenül nehéz esetek országa vagyunk. Elég, ha csak a Portik–Gyárfás-ügyre gondolunk, mellyel kapcsolatban újabb és újabb bizonyítékok után nyomoznak az illetékesek, és egyre több gyanús jel mutatja, hogy nem lesz könnyű lezárni ezt az ügyet – sem! Meg a többit sem. Persze a bűnügyek lassú felderítése nem teszi jókedvűvé a tisztességes embereket, sőt! Növekszik bennünk a gyanú, hogy itt mindent lehet, már csak azért is, mert ki időt nyer, életet nyerhet. Mindenesetre érthetetlen például, hogy miért húzódik bizonyos Cseh Katalin ügye is, miért kerül olyan sok időbe megállapítani, hogy jogosan kapott-e a vállalkozása akkora vissza nem térítendő támogatást, mint amekkorát kapott. Sok az eszkimó és kevés a fóka? Azaz sok a bűnöző, de kevés a préda? Alighanem ez a magyarázat a bűnesetek számának növekedését illetően, a mondás keletkezéséhez pedig – ezt nyilván sokan tudják – Madách Az ember tragédiája című remekművéhez kell visszamenni. Abból ugyanis az derül ki, hogy az eszkimók bizony bölcsek voltak, mert amikor kiderült, hogy kevés a számukra elérhető táplálék, hát állandó lélekszámmal éltek, hogy ne fosszák ki a rendelkezésükre álló, fennmaradásukat biztosító területet.
Ám köszönjünk el a végtelenül tisztességes és bölcs eszkimóktól, s térjünk vissza a magyar valóságba. Napjainkban azzal volt kénytelen szembesülni az újságolvasó, hogy megnyitották az óbudai korrupciós botrány aktáit, melyek arról szólnak, hogy felelős kerületvezetők vádolhatók azzal, hogy bűnszövetségben és üzletszerűen hagyták magukat megvesztegetni. Sokmilliós vesztegetésekről van szó, túlárazott szerződésekről, és bizony nem egyetlen emberről, aki ilyesmiket elkövetett, hanem többen is érintettek az ügyben. Úgy látszik, együtt sikkasztani jó. És az is látszik, hogy jó néhány politikusnál elszaladt a ló. Mert lehet a Dunába dobni valakinek a telefonját, pusztán azért, mert ott fényképezett, ahol nem tilos, de ezt egy frissen felkapaszkodott, magát politikusnak kikiáltott illető nem tűrte. Továbbá lehet emberek millióit megsérteni azzal, hogy egyesek gúnyt űzhetnek a keresztből, mint vallási szimbólumból, meggyalázhatják a Szent Koronát, a turulmadarat s más szobrokat is, főképp pedig mindig lehet a magyar ünnepeket gyalázni.
No, de vissza a kevésbé ünnepi, ám bűnügyekkel tarkított hétköznapokhoz! Az óbudai korrupciós ügynek van még egy bukéja, méghozzá olyan, amilyet álmomban sem tudtam volna kitalálni, természetesen ezt is a sajtóban olvashattuk, csak azért, hogy jókedvünk támadjon. Ugyanis azt közölték, hogy egyes neves, Óbudát képviselő politikusok kampányát kokainbizniszből származó pénzből finanszírozhatták. Na, ez már egyenesen Kolumbia vagy Mexikó! Vajon a feltételes módból lesz-e valamikor kijelentő mód? Ez itt a kérdés. Meg az, hogy miképpen került a csizma az asztalra? A magyar politikába a kokain? Hol élünk? S persze van még sok-sok kérdés jogi helyzetünket, jogállamiságunkat és életünket szabályozó ilyen-olyan rendelkezéseket illetően.
Van az a régi-régi sláger, miszerint „a divat az nem halad, csak visszaváltozik”. Nos, ezt életünk számos jelenségével kapcsolatban elmondhatjuk, a bűnözéssel kapcsolatban is, mert úgy látszik az is örök, megtoldva azzal, hogy a módszerek bizony változnak. Próbálok erre egy apró bizonyítékkal szolgálni. Menjünk vissza 16 évet az időben. Gondolom, alig van már valaki is, aki emlékezne arra, miképpen jelent meg közbeszédünkben a „haveri kutya” fogalma. Nos, 2008 tájékán járunk. Akkor történt, hogy némi felháborodást keltett az az eset, miszerint egy ügyvéd, aki közreműködött abban, hogy a Hír Televízió két munkatársának kocsijába kábítószer kerüljön, természetesen bosszúból, s úgynevezett haveri kutyák segítségével. A műveletet a jeles kollégák oknyomozó riportjaikkal „érdemelték ki”, méghozzá azért, mert sok disznóságról rántották le a leplet. Nos, az ügyvéd úr remek ötlettel állt elő. Tájékoztatta haverjait és felvilágosította őket, hogy nem csak hivatali személyek lehetnek korruptak, hanem vannak haveri kutyák is, akiket bizonyos akciókra fel lehet használni. Ez esetben azt tanácsolta (idézem a hajdani rendőrségi jegyzőkönyvből): „Úgy kell megrendezni a dolgot, hogy közúti ellenőrzés történik, s a kutyás rendőr mellett lévő haveri kutya elkezd vergődni, mintha véletlenszerű lenne, hogy észrevette a kábítószert a »hírtévés« kocsiban.” Nos, itt arról volt szó, hogy bizony voltak (szerencsére vannak is) kereső kutyák (haveriak is), akik képesek meglelni a kábítószert. Sőt, akár parancsszóra hajlandók fetrengeni is, mely annak lehet a jele, hogy kábítószer van az autóban. Miközben persze nincs. Lám, a maffiamódszerek már akkor is ismertek voltak bizonyos körökben, úgyhogy nem nagyon csodálkozhatunk. Mindenesetre a HírTV-és kollegákat nem sikerült ezzel a trükkel lebuktatni. Mi viszont megannyiszor szomorúan tapasztalhatjuk, hogy a bűn egyidős az emberiséggel. Persze eset és eset között jelentős különbségek vannak, ezt jól tudjuk. S vannak megmosolyogtató bűnök is. Ezek a bűn derűsebb történetei. Minap Zalaegerszegen járva kezembe került a mindig kitűnő Zalai Hírlap. Abban olvastam egy cikkecskét az elmúlt néhány év tíz legmulatságosabb magyar bűnesetéről. Egyet visszaidézek belőle: Nos, egy rutinos tolvaj egy virágboltot óhajtott kirabolni, ám ezúttal nem tudta teljesíteni a magának kiszabott feladatot. Éppen matatott a boltban, amikor rájött, hogy emberek közelednek. Vélhetően a kamera jelezte a rendőrségen a betörést. Emberünk nem tehetett mást, minthogy a sok-sok virág közé befurakodott, mozdulatlanná merevedett, csak az arca látszott ki valamelyest. Ahogy később elmondta, megpróbálta magát kerti törpének álcázni. Csakhogy az lett a veszte, pontosabban azon bukott le, hogy túl sokat pislogott. Íme a bűn derűsebb oldala, s ebben legalább van némi betyárromantika. A fentebb emlegetett bűneseteken viszont kicsit se tudunk mosolyogni. Siralmasok.
A szerző újságíró
