A kultúránk egy biztos pont a bizonytalan időkben

MH/ MTI
2024. augusztus 26. hétfő. 19:55
Frissítve: 2024. augusztus 26. 19:58

Szita Károly (Fidesz–KDNP) a Csiky Gergely Színház évadnyitó társulati ülésén a koronavírus-járványra, az energiaválságra és az orosz–ukrán háborúra utalva megjegyezte, az ember mindig keresi a fogódzókat bizonytalanság és értékválság idején, mert jó valamibe belekapaszkodni.

„Önök azok, akiknek minden egyes darabban megvan a lehetőségük kiállni azon értékeink mellett, amelyek megőrzik a közösségeinket” – mondta a társulat tagjainak.

Fülöp Péter, a színház igazgatója újságírók érdeklődésére azt közölte, az elmúlt évekkel ellentétben nyugodt, klasszikus értelemben vett színházi évadra számít 2024/2025-ben.

„Nem szervezünk nagyrendezvényt, bizonyára nem jön közbe semmilyen járvány, vagy olyan energiaválság, amely megborítaná a működésünket” – fogalmazott, hozzátéve, „nagy erőkkel készülnek”, hogy elkápráztassák, elgondolkodtassák közönségüket.

A direktor hangsúlyozta, a teátrum koncepciója változatlan: arra törekednek, hogy a klasszikus népszínházi struktúrában valamennyi korosztályt, valamennyi műfaj iránt érdeklődőt ki tudják szolgálni.

„A bérletes kínálatunk ezt mutatja: megtalálható benne a vígjátéktól, a klasszikus világirodalmi szerzők műveitől kezdve a zenés előadásokig sok minden, de különös figyelmet fordítunk a gyermeknézőinkre, az ifjúsági és az egészen kicsiny korosztályra is, a kamaraszínpadon alapvetően a mívesebb és elgondolkodtatóbb előadásoknak igyekeznek teret adni – hangsúlyozta.

Fülöp Péter kitért rá, hogy Hüse Csaba színművész távozott a színháztól, ugyanakkor a társulat tagja lett Szép Domán, a Nemzeti Színházból „igazolt” művészre prózai, valamint zenés darabokban is építenek a következő évadokban.

Az igazgató szólt arról is, hogy Kaposváron vendégszerepel az idén 70. születésnapját ünneplő Udvaros Dorottya.

A Csiky Gergely Színház korábbi tájékoztatása szerint a teátrum tíz bemutatót tervez a következő évadban.

A nagyszínpadon október 4-én láthatja a közönség Ray Cooney Család ellen nincs orvosság című bohózatát Mészáros Tibor, november 15-én Pedro Calderon Huncut kísértet című komédiáját Ignacio García, december 13-án Dale Wassermann Száll a kakukk fészkére című drámáját Horváth Illés rendezésében.

Ugyancsak a nagyszínpadon kap helyet február 28-án Thornton Wilder A mi kis városunk című színműve, amelyet David Doiasvili rendez, és április 15-én Szigligeti Ede Liliomfi című zenés vígjátéka, amelyet Keszég László visz színre.

A műsortervben két kamaraszínpadi bemutató szerepel: Jon Fosse Őszi álom című drámája szeptember 28-án, Robert Thomas Nyolc nő című bűnügyi komédiája január 18-án látható először Kaposváron. Rendezőként az előbbit Bérczes László, utóbbit Kelemen József jegyzi.

Az egyetlen stúdiószínházi bemutató november 2-án Ingmar Bergman Jelenetek egy házasságból című színműve lesz Sarkadi Kiss János rendezésében, a darab a Csiky Gergely Színház, valamint a Karaván Színház és Művészeti Alapítvány közös produkciója.

A színház két darabbal kedveskedik a gyermek és ifjúsági korosztálynak. A Gimesi Dóra Hessmese című mesejátékát október 10-én a kamaraszínpadon Sipos Imre, Nemes-Nagy Ágnes Bors néni című zenés mesejátékát március 14-én a nagyszínpadon Mészáros Tibor rendezésében.

A korábban bemutatott nagysikerű darabok közül műsoron marad a Legénybúcsú, a Meseautó, A Riviéra vadorzói, a Csoportterápia, az Illatszertár, a Csókos asszony, a Variációk egy rablásra, a Dunakanyar, a Kovács Sándor, a Hupli!, az Aladdin, és a Túl a Maszat-hegyen című előadás.

Elolvasom a cikket