Kínai kémgép Japán egén

MH/MTI
2024. augusztus 27. kedd. 14:40

„Továbbra is rendületlenül kitartunk szárazföldünk, tengerünk és légterünk védelme mellett, és kiállunk azért, amit ki kell mondanunk” – hangoztatta Minoru Kihara japán nemzetvédelmi miniszter a japán légtér megsértése ügyében egy keddi sajtótájékoztatón. Hajasi Josimasza kormányszóvivő arra hívta fel a figyelmet, hogy a kínai hadsereg „láthatóan kiterjeszti és fokozza” a Japán körüli műveleteit, amelyeket Tokió továbbra is „szoros érdeklődéssel” követ.

A japán védelmi tárca szerint egy Y–9 típusú kínai felderítőgép hétfőn két percig behatolt a japán légtérbe, mikor délelőtt 11:29-kor átrepült a Dandzso-szigetek fölött a Dél-kínai-tengeren, a délnyugat-japán Nagaszaki prefektúrában. A japán légvédelmi erők a behatolást követően azonnal vadászrepülőket indítottak a kínai felderítőgép után. Japán diplomáciai és nemzetbiztonsági okokból nem tért ki Kína lehetséges indítékaira vagy céljára a behatolással kapcsolatban, de Hajasi Josimasza kormányszóvivő elmondása szerint Japán már közvetítette Kínának „rendkívül súlyos tiltakozását”, továbbá arra szólította fel a pekingi vezetést, hogy tegyenek lépéseket a hasonló incidensek megelőzésére a jövőben.

A hétfői incidens volt az első olyan behatolás a japán légtérbe a kínai légierő részéről, amelyet a szigetország is megerősített. Ugyan 2012-ben és 2017-ben már történt behatolás a vitatott hovatartozású Szenkaku-szigetek fölött, de azokért nem katonai repülők voltak a felelősek. Gilberto Teodoro Fülöp-szigeteki védelmi miniszter „a dél-kelet-ázsiai béke legnagyobb megzavarójának” nevezte Kínát az Egyesült Államok indo-csendes-óceáni parancsnoksága által szervezett manilai nemzetközi katonai konferencia keddi napján.

„A Kína elleni ellenszer az erősebb kollektív, többoldalú fellépés” – mondta a védelmi tárca vezetője a dél-kínai-tengeri összetűzésekre utalva, és kiemelte, hogy nem élünk „eléggé tökéletes világban” a kínai agresszió elítéléséhez és visszaszorításához. A Fülöp-szigetek és Kína között gyakoriak az „összetűzések” a Dél-kínai-tenger vitatott hovatartozású területein. Kína legutóbb hétfőn akadályozta meg a Fülöp-szigetek hajóit abban, hogy élelmiszert szállítsanak a Sabina-zátonynál állomásozó filippínó parti őrségnek.

Elolvasom a cikket