Minden vármegyében legyen áldozatsegítő központ

MH/MTI
2024. augusztus 27. kedd. 15:02
Frissítve: 2024. augusztus 27. 15:04

Tuzson Bence elmondta, a XI. kerületi Prielle Kornélia utcában átadott központ immár a második Budapesten, mivel a fővárosban nagyobb a „leterheltség”, mint máshol az országban. Hamarosan Győrben nyílik majd áldozatsegítő központ – közölte. A tárcavezető kiemelte: a központok egy részét jelentik az áldozatsegítésnek, amelyhez sokak együttműködésére van szükség. Így a rendőrségre, a kormányhivatalokra, valamint a társadalmi szervezetekre – fűzte hozzá.

Tuzson Bence hangsúlyozta: a bűncselekmények áldozatait segíteni kell, és fontos szerepet kell vállalni abban, hogy az áldozatok bátran forduljanak a központokhoz. A cél, hogy az áldozattá vált emberek normálisan tudják tovább élni az életüket – mondta. A miniszter kitért arra is, abban is van még tennivaló, hogy egy „nyilvánvalóan” bántalmazó ember ne vállalhasson közéleti szerepet. A társadalomnak van felelőssége abban, hogy ne álljon elő ilyen helyzet – hangsúlyozta.

Tuzson Bence fontosnak nevezte azt a változtatást célzó kezdeményezésüket, hogy a korábbi áldozatokat is hallgassák meg abban a helyzetben, amikor egy elkövető például feltételesen szabadul. Meg kell oldani, hogy a büntetés letöltése után is a korábbi áldozattól távol lehessen tartani – mondta a tárcavezető megjegyezve: ez nehéz jogi kérdés, és ezzel foglalkozni kell, meg kell találni a megoldást.

Sára Botond, Budapest Főváros Kormányhivatalának főispánja azt hangsúlyozta: a bűnözőket meg kell büntetni, az áldozatokat pedig segíteni kell. Szükség van egy áldozatsegítő rendszerre, amelyben „az áldozat tudja, hogy van segítség, nem marad magára, gyors és hatékony szakmai támogatást kap” – mondta. Kiemelte: az áldozatsegítés fontosságára irányuló kiemelt kormányzati figyelmet a segítségnyújtás három pillére is alátámasztja. A bajbajutottak az áldozatsegítő központokra, az áldozatsegítő vonalra, valamit a kormányhivatal áldozatsegítő szolgálatára is támaszkodhatnak – fejtette ki.

Ezek előbbiek csak együtt tudnak igazán hatékonyak lenni, működésük szorosan összekapcsolódik, együttműködésük alkotja a kialakult, hatékony rendszert – mondta Sára Botond. Kiemelten fontosnak nevezte, hogy az áldozatok minél empatikusabb, magasabb szintű szolgáltatáshoz jussanak. A kormányhivatalokban működő áldozatsegítő szolgálatok elsősorban hatósági eszközökkel segítik az áldozatokat. Azonnali pénzügyi segítségnyújtással, állami kárenyhítéssel, vagy áldozati státusz igazolásával – mondta Sára Botond.

Közölte: a fővárosi kormányhivatal áldozatsegítő szolgálatához évről-évre egyre többen fordulnak: 2021-ben 366-an, 2022-ben 457-en, 2023-ban 567-en keresték meg a szolgálatot. Tavaly 45 millió forintot ítélt meg a kormányhivatal az áldozatok részére – tette hozzá Sára Botond. Kiemelte: az újbudai központ megnyitása is mutatja az állam elkötelezettségét az áldozatok megsegítése iránt.

Király Nóra, az Igazságügyi Minisztérium áldozatsegítő központok kommunikációjáért felelős miniszteri megbízottja arról beszélt, Budapest legnépesebb városrészében nyílt meg a központ, amelyhez bizalommal fordulhat minden bajba jutott ember. Hangsúlyozta: a kormányzat elkötelezett az áldozatsegítés ügye mellett.

Király Nóra kitért arra is, hogy a XI. kerületben olyan „szomorú történések láttak napvilágot”, amelyben gyerekek váltak áldozattá önkormányzati intézményen belül. Sajnos a kerület vezetése az ügyben nem tudott érdemben segíteni – mondta. Töreki Sándor bűnügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes arról beszélt, hogy az online térben dinamikusan emelkednek a bűncselekmények, a sértettek száma jelentős mértékben nő, és közöttük nagyon sok a kiszolgáltatott ember. Az áldozatoknak a lehető leggyorsabb segítségre van szüksége – hangsúlyozta.

Töreki Sándor azt mondta, az áldozatsegítésben 2017 után egy teljesen egységes, jól működő rendszert sikerült kialakítani a rendőrség együttműködésével. Az rendezvényen az Igazságügyi Minisztérium az áldozatsegítés témakörében együttműködési megállapodásokat kötött a fővárosi kormányhivatallal, a Pest Vármegyei Kormányhivatallal, a Budapesti Rendőr-főkapitánysággal, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósággal, valamint a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvánnyal.

Elolvasom a cikket