Ukrajna támogatása ma a cseh kül- és biztonságpolitika legfőbb feladata

MH/MTI
2024. augusztus 27. kedd. 18:59

A cseh külpolitikának mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy a nemzetközi környezetben továbbra is érvényesüljenek a megszokott szabályok, és ne érvényesülhessen az erősebb önkénye – mutatott rá a köztársasági elnök.

„Az orosz agresszió megállítása és alapvetően a sikertelensége kiemelt érdekünk” – szögezte le az elnök. Úgy vélte, hogy Oroszország győzelme súlyos következményekkel járna nemcsak a cseh gazdasági és politikai életben, de például további komoly menekülthullámot is elindíthatna.

Petr Pavel nagyra értékelte, hogy ebben a kulcsfontosságú kérdésben Csehországban sikerült fenntartani az egységes és érthető magatartást, és nemcsak a legfelsőbb politikai szinten. Külön kiemelte: a kormánykoalíciónak ebben a kérdésben sikerült megállapodnia az ellenzéki ANO mozgalommal, hogy Ukrajna sokoldalú támogatása, az igazságos és tartós békére való törekvés közös cseh érdek.

Az Ukrajna elleni orosz agresszió arra is rámutatott – fejtette ki az elnök –, hogy milyen nagy fontossággal bírnak a szomszédokkal való, konfliktusmentes kapcsolatok. „Nagy figyelmet szentelek ezért a jövőben is annak, hogy szomszédjaink megértsék: Csehország nyitott és megbízható partnerük. A cseh kül- és biztonságpolitika alappillére ugyanakkor változatlanul az ország aktív tagsága az Európai Unióban és a NATO-ban” – hangsúlyozta a nagykövetek előtt Petr Pavel.

Elolvasom a cikket