Zalán Tibor új drámáját mutatja be a Békéscsabai Jókai Színház

MH/ MTI
2024. augusztus 27. kedd. 15:49
Frissítve: 2024. augusztus 27. 16:01

Seregi Zoltán színházigazgató az olvasópróbán elmondta, hogy ősbemutatóra készülnek a stúdiószínházban, amelynek „két szereplője ezer szállal kötődik a színházhoz és Békéscsabához”. Kifejtette, a teátrum Jókai nevét viseli; a város pedig idén ünnepli az asztaloséveit itt töltő Munkácsy Mihály születésének 180. évfordulóját egészéves ünnepségsorozattal.

Ennek keretében mutatták be év elején a Munkácsy, a festőfejedelem című musicalt, most pedig Zalán Tibor legújabb darabját próbálják – tette hozzá.

A Babérkoszorú-díjas szerző elmondta, egyetlen drámáján sem dolgozott még fél évig, néhány hét alatt mindegyiket sikerült megírnia. Jókai és Munkácsy kapcsolatában az érdekelte leginkább, hogy a magyar nemzet nagy írójára hogyan hatna a nemzetközileg is elismert Munkácsy Mihállyal való találkozás, ha meglátogatná a festő párizsi műtermében.

„Félve adtam oda a darabot a színháznak, amelyben sok minden nem történik, végig csak beszélget a két művész egymással” – mondta Zalán Tibor, aki a Magyar Művészeti Akadémiának is rendes tagja.

A darabot Herczeg T. Tamás rendezi, aki elmondta, az lesz a kihívás, hogy szituációkat teremtsenek az „ironikus humorral gazdag” dialógusokhoz. Bár a két főhős múlt századi alak, a darab valójában rólunk szól – fogalmazott a rendező.

Közölte, úgy döntött, hogy a darabot egy kortalan világba helyezi; ezt sugallják majd a jelmezek is, amelyek nem lesznek korhűek. A színészek arca azonban igen, azt erős sminkkel érik el – jegyezte meg.

A körülbelül egyórás előadás a párizsi műteremben játszódik majd, amelyet fóliákból készült falakkal alakítanak ki, négy fontos kelléket használnak majd: két széket, egy fürdőkádat és egy nagy belógatott lófejet, Munkácsy életében ugyanis fontos szerepet töltöttek be a lovak.

Munkácsyt Gerner Csaba, Jókait Czitor Attila alakítja; Kövesdi Kornélia pedig a cselédlányt, a festő egykori szeretőjét játssza. A darabhoz Varga Bálint komponál zenét.

Az előadás a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával valósul meg. A szeptember 20-i ősbemutató napján kihelyezett, regionális MMA ülés lesz Békéscsabán.

Elolvasom a cikket