Minimális eséllyel Pozsonyban Milánóra

Az együttes februárban, Budapesten a pályán nem tudott továbbjutni, azonban a nemzetközi szövetség (IIHF) a fehéroroszokat kizárta az utolsó kvalifikációs körből, így a magyarok újabb lehetőséget kaptak. Azóta a csapat májusban kiharcolta, hogy jövőre ismét az elit-világbajnokságon szerepeljen, ráadásul Majoross Gergely személyében új szövetségi kapitány irányít a kanadai Don MacAdam helyett. A válogatott egyetlen meccset játszott a felkészülési szakaszban, vasárnap 6–3-ra kikapott Káposztásmegyeren az ukránoktól, és Pozsonyban náluk sokkal erősebb gárdák szerepelnek, ráadásul csak a kvartett győztese lesz biztos olimpiai résztvevő. Az IIHF később dönt az oroszok milánói játékáról, így előfordulhat, hogy a pozsonyi, rigai, aalborgi négyes összevetésének legjobb másodikja is ott lehet majd az ötkarikás játékokon. A magyarok legutóbb 1964-ben játszottak olimpián.

A pozsonyi négyesben kivétel nélkül olyan válogatottak érdekeltek, amelyek 2020 óta legalább egyszer ott voltak elit vb-n, a másik két selejtezős helyszínt illetően ez nem mondható el.

Az olimpiai bronzérmes, vb-hetedik szlovákok – különösen otthon – elsőszámú esélyesnek számítanak, még akkor is, ha fiatal sztárjuk, a 2022-es NHL-es amatőr választás első helyén elkelt, hazájában az év játékosának választott Juraj Slavkovsky (Montréal Canadiens) hátsérülés miatt hiányozni fog. Nélküle is lesz NHL-es a keretben: Martin Pospisil (Calgary Flames), Tomas Tatar (New Jersey Devils) és Simon Nemec (New Jersey), illetve az orosz profi ligában (KHL) szereplő hokis is. A magyarok eddig nyolcszor találkoztak a szlovákokkal és hatszor kikaptak, az összesített gólkülönbség 50–19 a szlovákok javára. Legutóbb 2016. május 7-én Szentpéterváron, az elit vb-n a szlovákok nyertek 4–1-re.

A már sorozatban négy éve elittag, legutóbb vb-12. kazahok gyakorlatilag KHL-ben szereplő játékosokra alapoznak, és velük szemben a legrosszabb a magyar mérleg: a 13 eddigi összecsapásból egyszer sikerült csak nyerni, 2013. április 17-én a budapesti divízió I/A vb-n 2–1-re. Előtte öt, utána pedig hét kazah diadal született, az összesített gólkülönbség 19–63 magyar szemszögből.

A májusi vb-n a tizedik osztrákokat jól ismeri a Majoross-csapat, a 2023-as vb-n csak büntetők döntöttek a javukra – és a bennmaradásról –, ám azóta a rivális sokat erősödött, és három NHL-es fiataljuk lett. Közülük Marco Kasper (Detroit Red Wings) és David Reinbacher – akit a Montreal Canadiens kölcsönbe adott a svájci Klotenhez – játszani fog, Marco Rossi (Minnesota Wild) viszont hiányzik.

Az összesített mérleg: 52 találkozó, 37 osztrák, 13 magyar győzelem és 2 döntetlen, 212–128-as gólkülönbség az osztrákok javára. Az idei, csehországi vb-n Ausztria együttese kellemes meglepetést okozott, például a címvédő Kanadának 1–6 után öt gólt ütött a harmadik harmadban és csak hosszabbításban kapott ki 7–6-ra, míg az olimpiai bajnok finneket egy tizedmásodperccel a dudaszó előtt lőtt góllal verte 3–2-re.

Amint az IIHF honlapja kiemeli, a magyarok küzdőszellemét a mindig velük utazó hangos szurkolók tüzelik, és ebben bízhat a szövetségi kapitány is. Majoross még az elutazás előtt elmondta, hogy az ukránok ellen többet vártak maguktól, és ugyan voltak jó dolgok is, jobban kell összpontosítani majd, és több fiatal megmutathatja, mire képes.

A pozsonyi csoport programja:
csütörtök:
MAGYARORSZÁG–Kazahsztán 14.00
Szlovákia–Ausztria 18.00
péntek:
Kazahsztán–Ausztria 14.00
Szlovákia–MAGYARORSZÁG 18.00
vasárnap:
MAGYARORSZÁG–Ausztria 14.00
Szlovákia–Kazahsztán 18.00

A magyar válogatott kerete:
kapusok:
Bálizs Bence (Sparta Sarpsborg, norvég), Horváth Dominik (Hydro Fehérvár AV19), Vay Ádám (HK Poprad, szlovák)
hátvédek:
Fejes Nándor (Gyergyói HK), Garát Zsombor, Hadobás Zétény (Iowa Heartlanders, amerikai), Horváth Alex (Ocelari Trinec, cseh), Horváth Milán (JoKP, finn), Kiss Roland (Hydro Fehérvár AV19), Nilsson Henrik (Kalmar, svéd), Ortenszky Tamás (Winterthur, svájci), Szabó Bence (BJAHC)
csatárok:
Ambrus Gergő (Hydro Fehérvár AV19), Bartalis István (Hydro Fehérvár AV19), Erdély Csanád (Hydro Fehérvár AV19), Galló Vilmos (KooKoo, finn), Horváth Bence (Jukurit, finn), Mihály Ákos (Hydro Fehérvár AV19), Nemes Márton (Mora IF, svéd), Papp Kristóf (Lindenwood, amerikai), Sebők Balázs (Hydro Fehérvár AV19), Sofron István (BJAHC), Szongoth Domán (KooKoo, finn), Terbócs István (Hydro Fehérvár AV19), Varga Balázs (JYP, finn)

A másik két selejtezős csoport beosztása:
E csoport (Riga): Lettország, Franciaország, Szlovénia, Ukrajna
F csoport (Aalborg): Dánia, Norvégia, Nagy-Britannia, Japán

A csoportok első helyezettjei jutnak ki a 2026-os milánói olimpiára. Amennyiben az orosz válogatott nem szerepelhet az olimpián, akkor várhatóan a selejtezőből további egy csapat kap kvótát.

Elolvasom a cikket