Újabb magyar nyelvű óvoda épült Muravidéken

MH/ MTI
2024. augusztus 28. szerda. 19:56

A nemzetpolitikai államtitkár kiemelte: amikor 2016-ban a magyar kormány elindította a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programot, nem is gondolt rá, mekkora igény lesz majd új óvodák és bölcsődék építésére, felújítására.

„Amikor elkezdtük a munkát láttuk azt, milyen lehetőséget biztosítunk minden magyar és vegyes házasságban született gyermek, továbbá a többségi nemzet gyermekei számára is azzal, hogy a közelben felújított, megszépült óvodai létesítményeket, illetve bölcsődéket bocsátunk rendelkezésükre” – fogalmazott. Hozzátette: nem csak a kívül-belül megújult intézmény vonzó a gyerekek számára, hanem az óvodai pedagógusok kiemelkedő munkája is. Ez legalább annyira fontos, mint az, hogy egy nagyon szép és korszerű óvodába vagy bölcsődébe menjenek be naponta a gyermekek – emelte ki az államtitkár.

Rámutatott: az óvodában olyan dolgokat és szocializációs ismereteket sajátíthatnak el a gyermekek, amelyeket most már a legtöbb esetben a család nem tud átadni vagy nem ad át. Nem is beszélve arról, hogy mekkora szükség van arra, hogy a gyermekek a saját anyanyelvükön kapják meg azokat az alapismereteket, amelyeket a remények szerint az iskolában tovább tudnak fejleszteni – hangsúlyozta.

Mint mondta: nem titkolt szándékuk, hogy azért építik és újítják fel ezeket az intézményeket, hogy utána a gyermekek minél nagyobb számban válasszák a magyar tannyelvű iskolákat.

Felidézte, hogy a negyedik ütem végéhez közeledő támogatásból eddig 158 új óvoda épült Kárpát-medence szerte, és 727 óvodát újítottak fel, továbbá jelenleg 49-ben zajlik még mindig fejlesztés.

Úgy vélte: az óvodáknak nemcsak az anyanyelvi oktatásban van kiemelkedő szerepük, hanem a kulturális életben is. Ahol például nincs iskola, ott az óvoda az, amelyben egy nemzeti, vallási vagy bármilyen más ünnepet meg lehet tartani – magyarázta.

Az átadott óvodáról szólva elmondta: bár még nincsen kitöltve teljes egészében a rendelkezésre álló létszám, az intézmény 50 gyermeket tud fogadni. A magyar és a szlovén kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy áthidalja a demográfiai válságot, már csak a szülőknek kell élniük a lehetőséggel, hogy több gyermek szülessen – húzta alá.

Emlékeztetett arra is, hogy a magyar kormány 100 ezer forintra növelte a külhoni magyar gyermekek oktatási-nevelési támogatását.

Potápi Árpád János végezetül példamutatónak nevezte azt, ahogy Szlovénia gondot visel a területén élő nemzeti közösségekről, továbbá reményét fejezte ki, hogy a mostani mintaszerű együttműködés a következőben is meghatározza majd a két ország kapcsolatát.

Elolvasom a cikket